Mindenmás

Halálos baleset bénítja a szegedi vasútvonalat (frissítve)

A szegedi vonalon utazóknak hosszabb eljutási időre és pótlóbuszos átszállásra kell számítaniuk, mivel Kecskemét és Kiskunfélegyháza között baleset miatt nem közlekedhetnek a vonatok. A helyszínelés ideje alatt mindkét vágányon szünetel a forgalom, az érintett szakaszon pótlóbuszok közlekednek.

A Nyugati pályaudvarról 14:50-kor Szegedre elindult Napfény InterCity utasainak jelentősen hosszabb menetidővel kell számolniuk, ugyanis a Kiskunmajsáról 15:49-kor Kecskemétre indult Kiskun InterRégió Kunszállás közelében elgázolt egy embert, aki a rendelkezésre álló információk szerint feltehetően öngyilkossági szándékkal lépett a vonat elé – jelentette be a Máv-csoport oldala.

A Máv-csoport a Kecskemét és Kiskunfélegyháza között az alábbi Volán járatokat is javasolja az eljutáshoz:

  • 5214 Kecskemét – Városföld
  • 5215 Kecskemét – Kiskunfélegyháza
  • 5217 Kecskemét – Kunszállás – Fülöpjakab – Kiskunfélegyháza

Tájékoztatásuk szerint a Szegedről 18:11-kor Kecskemétre induló személyvonat késéssel indul.

HATALMAS A FENNAKADÁS, AZ UTASOK TÖBB MINT 20 PERCE VÁRNAK

Információink szerint az utasokat, miután megtörtént a tragédia, azonnal leszállították a vonatról. A Szeged365.hu olvasója, Máté arról számolt be, hogy az utasoknak több mint 20 percet kellett várniuk a pótlóbuszra – s jelenleg is várnak (az információt körülbelül 17:15-kor kaptuk, ezúton is köszönjük). 17:50-kor szintén a Szeged365.hu olvasója, Péter mesélt a pótlóbuszos helyzetről: elmondása szerint két busznyi ember, összetömörülve utazik a régi 5-ös úton, Kiskunfélegyházára. Kecskeméten jelenleg még várakoznak, az ő szállításukhoz már egy harmadik buszra lehet szükség.

Szeged365.hu olvasói fotó.

Ha úgy érzed, lelki segítségre szorulsz, vagy van olyan ismerősöd, aki veszélyben van, azonnal kérj segítséget! Hidd el, mindig van megoldás, mindig van, aki meghallgat:

Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége
116-123
Kék Vonal gyermekkrízis alapítvány
116-111
Csak vezetékes vonalról hívható:
DélUtán középkorú és idős emberek lelkisegély szolgálata
+36-80-200 866
Akik interneten segítenek:
www.sos505.hu és www.chat.kek-vonal.hu
E-mail címek, ahová írásban fordulhatsz:
[email protected]
[email protected]

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb