Újabb vendéglátóegység húzta le a rolót, végleg bezárt a belváros egyik török étterme
A hétvégén írtuk meg, hogy végleg bezárt a Szeged belvárosában található ESSENTIALE reggeliző, most pedig kiderült, hogy újabb étterem húzta le végleg a rolót városunk szívében, mégpedig a török étterem, a KALE.
Zárt ajtókkal találhatja magát szemben az, aki a KALE török étteremben szeretne ebédelni Szegeden, ugyanis végleg bezárt a vendéglátóegység a Kárász utcán.
HOSSZÚ ÉVEKIG ÜZEMELTEK
Az étterem bejáratán csak egy papírlap jelzi, hogy zárva vannak, de a Google szerint végleg lehúzta a rolót a vendéglátóegység. Az étterem hosszú évekig üzemelt Szeged szívében, és olyan tradicionális török és mediterrán fogásokat készítettek, mint a gyros, a dürüm és a falafel.

MÉG CSAK JANUÁR VAN, DE MÁR TÖBB VENDÉGLÁTÓEGYSÉG ZÁRT BE A VÁROSBAN
Mint ahogy fentebb is írtuk, a KALE mellett az ESSENTIALE reggelizőre is lakat került januárban. Nagyjából 4 évvel a nyitásuk után döntöttek úgy, hogy nem viszik tovább a vállalkozást. Mellettük januárban derült ki az is, hogy a Rózsafa söröző is végleg bezárt, miközben ez a kocsma egyike volt Szeged egyik legismertebb helyeinek.



