Mindenmás

Napi pakk: borongósan, ködösen fog telni a csütörtök, konferenciával emlékeznek meg Kovács Mihály piarista szerzetesre Szegeden

Borongósan, ködösen fog telni a csütörtök. Csapadékra nem kell számítani, azonban túl meleg sem lesz: napközben 1 fok körüli hőmérséklete számíthatunk a városban. Programot is hoztunk mára, hiszen konferenciával emlékeznek meg Kovács Mihály piarista szerzetesre, az első magyar középiskolai informatikatanárra Szegeden! Mutatjuk, mit hoz a csütörtök városunkba, itt a Napi pakk!

MAI NÉVNAPOSOK ÉS LAKATOS MÁRK SZÜLETÉSNAP

Nagyon boldog névnapot kívánunk minden Lóránd, Lóránt, Pál, Alfréd, Sándor, Aurél, Mór és Gujdó olvasónknak! Érdekességek mára:

  • 118 éve született Teller Ede magyar fizikus, az atombomba egyik kifejlesztője, a hidrogénbomba-program irányítója,
  • 83 éve Jordán Tamás színművész, a Merlin Színház alapítója, tanár,
  • 78 éve Ronnie Van Zant amerikai énekes, dalszövegíró. Alapító tagja volt a Lynyrd Skynyrd rock zenekarnak,
  • 75 éve Takács Kati, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész,
  • 69 éve Mario Van Peebles színész (New Jack City, Fenegyerekek, Solo – A tökéletes fegyver, A halál két arca),
  • 49 éve pedig Lakatos Márk stylist, show-rendező, divat-újságíró, jelmeztervező.

KÖDÖS, BORONGÓS IDŐNK LESZ

Csütörtökön nyirkos, tartósan párás, ködös idő várható Szegeden, csak délnyugaton, valamint a magasabb hegycsúcsokon van esély napsütésre. Az előrejelzések szerint helyenként gyenge eső, ónos eső, illetve hószállingózás is előfordulhat, azonban nem lesz jelentős a légmozgás. Enyhébb lesz a reggel, napközben pedig az ország nagy részén -2 és +3 közötti maximumokat mérhetünk.

KONFERENCIA LESZ KOVÁCS MIHÁLY EMLÉKÉRE

Születésének 110. évfordulója alkalmából január 15-én egy konferenciával emlékeznek Kovács Mihály piarista szerzetesre, az első magyar középiskolai informatikatanárra a szülővárosában, Szegeden.

HAJÓZÁSI ZÁRLAT A TISZÁN

A HungaroMet jelentése szerint enyhül az időjárás, szerdán sem havazás, sem hófúvás nem várható az országban – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az Operatív törzs szerdai ülését követő sajtótájékoztatón, ahol Mukics Dániel külön hangsúlyozta, hogy senki ne merészkedjen a folyóvizek jegére, mert életveszélyes. A Tiszát is lezárták.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb