Elindulnak az előkészítő munkálatok Szegeden, a Hajnóczy utcában: a kivitelezés több lépcsőben fog megvalósulni
Újabb belvárosi utcán jelennek meg a munkagépek Szegeden: hamarosan elkezdődik a Hajnóczy utca felújítása a Jósika utca és a Londoni körút közötti szakaszon. A tényleges kivitelezés még odébb van, első lépésként azonban már hétfőtől megkezdik a fák kivágását.
A felújítás ezzel hivatalosan is belép az előkészítési fázisba. A nagyobb munkák a nyári időszakban indulhatnak, a jelenlegi tervek szerint pedig az év végére elkészülhet az érintett szakasz megújítása. A Szeged365.hu korábban megosztotta a látványterveket, s a képeket látva alig várjuk, hogy a felújított városrészen sétálhassunk!
SORBAN HALADNAK A MUNKÁLATOKKAL
A Hajnóczy utca már a harmadik belvárosi utca, amelyet felújítanak. A sort a Gutenberg utca nyitotta, jelenleg pedig a Gogol utcában zajlik a teljes rekonstrukció.
NEM EGYSZERRE KÉSZÜL EL AZ EGÉSZ UTCA
Fontos kitétel, hogy a Hajnóczy utca felújítása több ütemben valósul meg. Az idei évben a teljes projekt körülbelül egyharmadával végeznek, a fennmaradó szakaszok rekonstrukciója pedig a jelenlegi tervek szerint 2029-re zárulhat le. Vagyis hosszabb távú folyamatról van szó, amely illeszkedik a belváros fokozatos megújítását célzó fejlesztések sorába.
Az alábbi fotókon látszik, jelenleg hogyan is néz ki az érintett szakasz:







