Közélet

30 éve nem látott fejlesztést tervez a MÁV: új motorvonatokat és InterCity kocsikat szereznek be

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi – erről szól a most megjelent kormányhatározat, amivel újabb, minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé – tette közzé pénteki Facebook bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták – fűzte hozzá.

KORSZERŰ MOTORVONATOKRA ÉPÍTENEK

Mint kiemelte, ennek megfelelően a fenti járművek beszerzésekor uniós forrásokra, iparági hitelre, valamint olyan lízingkonstrukcióra is építenek majd, amely a családi autó megvásárlása kapcsán már senki számára sem lehet ismeretlen megoldás Magyarországon – fogalmazott. Nagyon fontos, hogy a MÁV-csoport elővárosi és távolsági flottájának a kormányhatározattal lehetővé váló megerősítésében már érvényesül az a stratégia is, hogy a magyar vasúti közlekedés oroszlánrészét a közeljövőben vontatott szerelvények helyett egyre inkább korszerű motorvonatokra építjük – emelte ki. A kormány döntése nagy lépés a járműbeszerzés folyamatában és hatalmas lépés a MÁV-csoport flottaépítésében: ilyen jelentős távolságijármű-beszerzésre 30 éve nem volt példa Magyarországon – írta bejegyzésében a vezérigazgató.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb