Robert Fico bekeményít: hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást. Ezt maga Robert Fico jelentette be a közösségi médiában nyilvánosságra hozott videóbejegyzésében.
A szlovák kormányfő ezt az intézkedést már szombaton kilátásba helyezte, akkor azonban még feltételesen úgy fogalmazott, hogy a lépésre akkor kerül sor, ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőig nem teszi lehetővé a Barátság kőolajvezetéken Szlovákiába érkező orosz kőolajszállítás újraindulását.
JOGUK VAN VÁLASZOLNI
“Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt üzeni nekünk, hogy máshol vegyünk gázt és kőolajat, mint Oroszországban – bár ez nehezebb és drágább, amivel nagy pénzeket vesztünk – akkor jogunk van válaszolni” – idézte a Robert Fico videóbejegyzésében mondottakat a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A szlovák miniszterelnök videóbejegyzésében szomorúnak nevezte, hogy az Európai Unió előnyben részesíti Ukrajna érdekeit a saját tagállamai kárára. Hozzátette: már jelenleg is rohamos ütemben nőnek az EU-val szembeni kétségek, és ez a viselkedés ahhoz fog vezetni, hogy az unió végső soron képtelenné válik majd az olyan döntések meghozatalára, amelyek egyhangúságot igényelnek.
SZLOVÁKIA NEM VESZ RÉSZT A KÖLCSÖNBEN
Robert Fico szólt az unió által Ukrajnának nyújtandó háborús kölcsönről is, rámutatva arra az egyenetlenségre, hogy míg az EU-nak nincs pénze arra, hogy csökkentse az elektromos áram árát, arra talál, hogy Ukrajnának kölcsönözzön 90 milliárd eurót, amelyből Kijev nem fog visszafizetni egy centet sem. Hozzátette: a lehető legjobb döntésnek tartja, hogy nem engedte, hogy Szlovákia is részt vegyen ebben a kölcsönben – írja az MTI.
GAZDASÁGI ÖNGYILKOSSÁG
A szlovák miniszterelnök beszélt Friedrich Merz német kancellár azon kijelentéséről is, amely szerint “Európának be kell biztosítania azt, hogy Oroszország a jövőben már sem, gazdasági sem katonai szempontból ne legyen képes a háború folytatására”. Merz szavaira reagálva Fico azt mondta: azok azt jelzik, hogy Európa az ukrajnai háború finanszírozásának teljes felelősségét vállalni akarja, ami – mint fogalmazott – abszolút felelőtlenség és egyet jelent a gazdasági öngyilkossággal. Hozzátette: Merz szavai azt is mutatják, hogy Ukrajna katonai támogatása minden áron folytatódni fog, függetlenül attól, hogy a konfliktusnak nincs katonai megoldása.



