Közélet

“A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit” – a kommunizmus áldozataira emlékeztek Szegeden (fotókkal)

Az Országgyűlés döntése alapján minden év február 25-én tartjuk a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját – azon a napon, amikor 1947-ben a szovjet hatóságok letartóztatták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Ebből az alkalmából szerdán a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal is megemlékezést tartott.

A Múlt-kor történelmi portál összefoglalója szerint a második világháború utáni koalíciós időszakban a kommunisták – szovjet támogatással – fokozatosan szorították háttérbe politikai ellenfeleiket. A „köztársaságellenes összeesküvés” ürügyén indított eljárások végül Kovács Bélához vezettek, akit 1947. február 25-én a magyar parlament megkerülésével tartóztattak le.

Bár semmiféle bizonyíték nem támasztotta alá a politikus bűnösségét, Kovács Bélát éveken át börtönben tartották, majd 1952-ben a Szovjetunióba hurcolták, ahol bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték. Végül 1956 áprilisában szabadult.

MILLIÓK A DIKTATÚRÁK ÁRNYÉKÁBAN

A történészek világszerte 80–100 millióra becsülik a kommunista rendszerek áldozatainak számát – ebbe beletartoznak a kivégzettek, a munkatáborokban elhunytak, valamint az éhínségek és kényszerintézkedések következtében meghalt emberek is.

Az emléknap jelentőségét Milan Kundera cseh író szavai foglalják össze talán a legpontosabban:
A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg.

MEGEMLÉKEZÉS SZEGEDEN

A Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja alkalmából a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal is megemlékezést tartott. A rendezvényen dr. Kiss Gábor Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem docense ismertette a kommunista hatalomátvétel történelmi előzményeit és társadalmi következményeit.

Dr. Salgó László Péter főispán beszédében hangsúlyozta:
Az emlékezés ad tartást a közösségnek és irányt mutat a következő nemzedék számára. A mai nap emlékeztet bennünket arra, hogy az emberi jogok és a demokrácia védelme közös felelősségünk.

A program zárásaként állami és civil szervezetek, valamint oktatási intézmények képviselői koszorút helyeztek el Kligl Sándor alkotásánál, a Glattfelder Gyula téren.

Fotók: Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal / Facebook

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb