„Dél-alföldi (bébi)betyárok garázdálkodtak” Szegeden – megszólalt a katasztrófavédelem a múlt héten a szüleit erkélyre kizáró kisgyerek ügyében
Március 12-én Szegeden történt az az eset, amikor egy kétéves kisfiú az erkélyre zárta szüleit. A szülőket végül tűzoltóknak kellett megmenteni, és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság most hivatalos Facebook-oldalán nyilatkozott az esetről.
„SZEGEDIEK FIGYELEM! Felhívjuk az eddig sem lankadó figyelmeteket, hogy a VK-mozgalom az utóbbi időben különös aktivitást mutat a térségben” – kezdődik a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye.
A közlemény témája az a kellemetlen helyzet, mely március 12-én történt Szegeden. Ahogy ekkor megírtuk, egy kisfiú az erkélyre zárta szüleit, akik emiatt kénytelenek voltak tűzoltót hívni. Az eset során szerencsére senkinek nem esett baja.
„A SZÜLŐMENTŐ AKCIÓ GÖRDÜLÉKENYEN, GYORSAN ZAJLOTT”
A közleményből kiderül, hogy a szegedi tűzoltók villámgyors, szakszerű akció keretében szabadították ki (be) a szülőket az erkélyről. A kisfiú pedig az eset után „az ijedtség legkisebb jelét sem mutatta” – olvashatjuk.



