Mindenmás

Meghalt a férfi Makón, mert ismerősei nem hívtak hozzá mentőt, inkább kitámogatták az utcára, és sorsára hagyták őt

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt három férfi val szemben, mert 2023. őszén nem nyújtottak segítséget az arra rászoruló barátjuknak, aki emiatt életét vesztette Makón.

Az ügyészség csütörtöki közleményéből megtudtuk, hogy a vádirat szerint a sértett 2023. októberében egy makói ismerősénél járt. Az este folyamán a sértett nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, amitől egyre rosszabb állapotba került, emiatt az ismerősükhöz eredetileg őt autóval odaszállító két vádlott már nem volt hajlandó hazavinni.

NEM HÍVTAK MENTŐT, A SORSÁRA HAGYTÁK

Mint kiderült, hiába volt számukra nyilvánvaló, hogy a barátjuk segítségnyújtásra szorul, sem ők, sem a házigazda nem hívtak hozzá mentőt. Ehelyett kitámogatták az utcára, és az öntudatlan sértettet sorsára hagyták. Később, a házhoz érkező más személyek értesítették ugyan a mentőszolgálatot, de ekkor már a férfi életét nem lehetett megmenteni – emelte ki az ügyészség.

VÁDAT EMELTEK

A járási ügyészség a sértett hazaszállítását megtagadó valamint a házigazda vádlottakkal szemben segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat. A terheltek bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni. A főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy segítségnyújtás elmulasztása miatt vonható felelősségre az, aki nem nyújt a tőle elvárható módon segítséget a sérült, vagy olyan személy számára, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb