Új szakszervezet Szegeden: a gyári dolgozók, köztük a BYD dolgozóinak érdekeiért állnak ki
Szegeden megalakult a Magyar Gyáripari Szakszervezet, amely a BYD autógyár dolgozóinak jogaiért is dolgozik majd. Az új szakszervezet anonim tagsággal készül a kihívásokra.
A tizenkét alapító tagú egyesületet Hajdú Roland vezeti, aki a makói Contitech Fluid Automotive Hungária Kft.-nél működő szakszervezet titkára – tudtuk meg a Magyar Narancs cikkéből.
Radics Gábor, a korábbi Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke szintén kulcsszereplő – őt a szegedi közgyűlés idén Szegedért emlékéremmel tüntette ki munkájáért.
PEREK ÉS MUNKAVÁLLALÓI JOGOK
A Magyar Narancs cikkéből az is kiderül, hogy Hajdú és Radics már alapos tapasztalatot szerzett a munkavállalók jogainak védelme terén, és peres ügyekben is részt vettek, például ahogy 2023 végén megírtuk, amikor a makói gumigyár fejlentést tett ellenük.
Radics véleménye szerint a 2021-es makói gumigyári sztrájk után a cég olyan alkalmazottakat bocsátott el, akikről a cég tudhatta, hogy szakszervezeti tagok, azonban a bíróság szerint a két dolog között nem lehetett ok-okozati összefüggést bebizonyítani.
ÚJ STRATÉGIA: ANONIM TAGSÁG
„Erre a munkáltatói hozzáállásra készülve olyan szakszervezetet hozunk létre, amely egyszerre lesz kint és bent” – mondta Radics Gábor a Magyar Narancsnak. A tagok közvetlenül utalják a díjat, így a munkáltatók nem tudják meg, kik tagok. Közjegyzői igazolással biztosítják a belépési jogot és a kollektív szerződéskötést.
MÁR SORBAN ÁLLNAK A LEENDŐ TAGOK
„Az új szakszervezet alapításával kapcsolatos iratokat két hete adták be a bírósághoz, azóta már sorban állnak a leendő tagok” – írta meg a Magyar Narancs.
A szakszervezet mindenkit szívesen látnak, aki magyarországi munkáltatónál dolgozik, függetlenül állampolgárságuktól vagy jogviszonyuktól. A cél: hatékony érdekvédelmet biztosítani a gyári munkavállalóknak.
Az új szakszervezet munkája a legutóbbi hírek szerint nem lesz könnyű, ugyanis a legújabb hírek szerint súlyos, rendszerszerű problémákra derült fény a BYD-gyár építkezésén. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal vizsgálatot indított az ügyben.



