Közélet

Az építkezések miatt jóval nagyobb mennyiségű szállópor keletkezik a Liliom Lakókert közelében, az ott élők attól tartanak, hogy ez már egészségkárosodást okoz (videóval)

A Liliom Lakókert közelében zajló építkezések (BYD, 502-es út építése) során akkora mennyiségű szállópor keletkezik, hogy a lakóparkban már attól tartanak, hogy egészségkárosodást okoz a légszennyezés – írta péntek délelőtt szerkesztőségünknek kiküldött közleményében Dr. Fodor Antal, önkormányzati képviselő. 

A Liliom Lakókert közvetlen szomszédságában szemmel látható a szállópor annak ellenére, hogy ilyen esetben locsolni kellene az utat, ahol a munkagépek járnak – hangsúlyozta a képviselő a közösségi oldalán, ahova egy videót is feltöltött a helyszínről:

BEJELENTETTE A KORMÁNYHIVATALNAK

A képviselő azt is kiemelte, hogy a teherautók és munkagépek közvetlenül a lakópark mellett járnak el a töltés túloldalán, azonban az utat nem locsolják, így a port szabadon viszi a tavaszi szél. A képviselő a légszennyezést bejelentette a kormányhivatalnak és kérte, hogy vizsgálják ki az ügyet, valamint kötelezzék a jogsértőt a tevékenység abbahagyására. 

“A légszennyezettség mérésére az önkormányzat elvileg tervez mérőeszközt beüzemelni, de a körzet képviselőjeként nem rendelkezem információval, mikor kerül beüzemelésre a mérőeszköz, pontosan milyen részecskéket és gázokat fog mérni, illetve, hogy a nyilvánosság számára hozzáférhetők lesznek-e a mérési eredmények” – írta péntek délelőtti közleményében Fodor Antal.

Sajnos más bajok is előbuktak a BYD körül, ezekről itt írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb