Sulyok Tamás a Sándor-palotában fogadta az argentin államfőt, Javier Mileit
Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton fogadta a Sándor-palotában Javier Milei argentin államfőt, aki első alkalommal látogatott Magyarországra. A hivatalos vizitet katonai tiszteletadással a Szent György-téren kezdték, majd a két elnök négyszemközti és plenáris tárgyalást is folytatott.
Milei személyében első alkalommal érkezett argentin államfő Magyarországra – közölte a Sándor-palota az MTI-vel. Az argentín államfő szombat délután a Budapesten megrendezésre kerülő CPAC Hungary rendezvényen mond majd beszédet.
Sulyok Tamás a látogatással kapcsolatban kiemelte: a több mint százéves diplomáciai kapcsolatot ápoló Magyarország és Argentína egyaránt fontosnak tartja a nemzeti érdekek hatékony érvényesítését a nemzetközi színtéren.
AZ ÁLLAMFŐK KÖZÖS ÁLLÁSPONTJAI
Az államfő szerint mindkét ország hisz abban, hogy a nemzeti önállóság és a szuverén döntéshozatal erősíti a stabilitást, és a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést. Magyarország és Argentína több globális kérdésben is hasonló álláspontot képvisel a multilaterális fórumokon – hivatkozik az MTI a Sándor-palota közleményére.
A MAGYAR DIASZPÓRA
Sulyok Tamás továbbá méltatta az Argentínában élő mintegy 40-50 ezres magyar közösséget is, hangsúlyozva, hogy a diaszpóra tagjai szabadon őrizhetik identitásukat, hagyományaikat és kulturális életüket. Hozzátette: a magyar közösség fontos szerepet játszik a két ország baráti kapcsolatainak erősítésében, ezért Magyarország továbbra is támogatja a közösség működését.
„A magyar közösség szerepe kiemelten fontos a két ország közötti baráti kapcsolatok erősítésében, Magyarország továbbra is elkötelezetten támogatja a közösség működését” – idézi az államfőt az MTI.



