Meghalt A Nagy Ő korábbi szereplője
A Kanári-szigeteken, egy szurdokban találták meg Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori szereplőjének a holttestét. A holttestre még tavaly bukkantak rá, ám az azonosítás egy évig tartott. A halál pontos oka egyelőre nem ismert.
Tragikus körülmények között vesztette életét Lovas Annabella, a 32 éves realityszereplő, akit a 2021-es Bachelor magyar változatában, A Nagy Ő-ben ismerhettek meg a nézők. Holttestét több hónapos kutatás után azonosították, miután bejelentették, hogy eltűnt – írja a Blikk.
MOST VÁLT HIVATALOSSÁ
A nyomozók egy természetes medencében, a Berriel-szurdokban bukkantak rá egy női holttestre tavaly március 6-án, amelyet az áradások sodorhattak oda. A test azonosítása hosszú és nehéz folyamat volt, amelyet a DNS-minták rossz állapota és a személyes tárgyak hiánya is hátráltatott. A holttestet még 2025 tavaszán találták meg, de az azonosítás csak mostanra vált hivatalossá. A tetoválások alapján már korábban felmerült, hogy Annabelláról lehet szó, de a DNS-vizsgálatok nem hoztak eredményt. Végül egy fogminta hozta meg az áttörést, amely alapján megerősítették, hogy a holttest Lovas Annabelláé. Annak ellenére, hogy a holttestet azonosították, a nyomozók továbbra is vizsgálják, mi történhetett pontosan.



