Mindenmás

Lezárult a névpályázat: megvan, hogyan szólíthatjuk a Szegedi Vadaspark zebracsikóját (videóval)

A Szegedi Vadaspark tavaly született csikójának, Ethosának egy névpályázat keretében keresett nevet a vadaspark vezetése. Mivel a pályázat keretében rengeteg kedves ötlet érkezett, így az idén született zebracsikónak is hasonló módon szerettek volna nevet találni a gondozók.

A Szegedi Vadaspark bejegyzésében arról ír: bár adta volna magát, hogy az újjonnan született zebracsikó a Zelma nevet kapja – ugyanis Zelma napján született – a gondozók és a vezetőség kíváncsi volt arra, a látogatók mit gondolnak a kérdésről.

TÖBB SZÁZ NÉV KÖZÜL NYERT

Úgy látszik azonban, hogy a látogatóknak olyannyira megtetszett a Zelma név, hogy erre esett a legtöbb voks. Emellett persze idén is érkeztek vicces, meg persze kevésbé vicces, valamint kifejezetten ötletes és aranyos nevek.

ÉLVEZI A KIFUTÓT

A fiatal állat már élvezi a kintlétet a nagy Szavanna-kifutóban, amin a zebrák a zsiráfokkal osztozkodnak. Játékos természetét rendre meg is mutatja, persze még az anyja biztonságot adó közelségében.

MÁS ÁLLATOK IS SZÜLETHETNEK

A Szegedi Vadaspark arról is ír, hogy rövidesen újabb jövevényeknek is örülhetünk, ugyanis a kecskék már benépesítették a kifutójukat. Emellett persze várják az alpacsikók, a mezopotámiai dám borjak, valamint a muflon bárányok születését is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb