Heroikus végjáték után lett negyeddöntős a PICK Szeged, Bodó Richárd szerint brutálisan nehéz meccset játszottak
Bejutott a negyeddöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában az TTP Bank-PICK Szeged, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
A csongrádiakra a legjobb nyolc között a BL-címvédő német SC Magdeburg vár.
REMEKÜL KEZDETT A SZEGED
Mikler Roland védéseire alapozva remekül kezdett a Magyar Kupa címvédője, hiszen három perc után már 4-0-ra vezetett. A lengyelek gyorsan visszakapaszkodtak mínusz egyre, de onnan 7-4-re elléptek a szegediek. A párharc első mérkőzésével ellentétben ezúttal mindkét csapat a gyors játékot erőltette, a különbség pedig egy és három találat között ingadozott, majd egy 4-1-es sorozatot követően 14-10-es vendégelőny állt az eredményjelzőn.
A SZEZON EDDIGI LEGJOBB TELJESÍTMÉNYÉT NYÚJTOTTÁK
Nyitott védekezésre váltott a Kielce, de erre is találtak ellenszert a szegediek, akik ha nem is játszottak hibátlanul, de bizonyos időszakokban támadásban és védekezésben a szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtották. A hajrá a lengyeleknek sikerült jobban, egy 4-1-es sorozattal megint visszakapaszkodtak mínusz egyre, de Bodó Richárd időn túli szabaddobásból betalált, így csapata – amely mindössze öt lövést rontott addig – 19-17-es előnyben volt a szünetben.
A MÁSODIK FÉLIDŐ NEM INDULT TÚL JÓL
Amilyen jól kezdte az első félidőt a Szeged, olyan rosszul indította a másodikat: ellenfele egy 5-0-s sorozattal a mérkőzés folyamán először vezetett. Szymon Sicko támadásban, Klemen Ferlin pedig a kapuban remekelt, a vendégek hálóját ekkor már a Mikler helyére beállt Tobias Thulin védte. A meccs háromnegyedénél ledolgozta hátrányát a Kielce, az 51. percben pedig már négy gól volt a különbség. A második félidőben már a lengyelek irányították a játékot és sokkal kevesebbet hibáztak.
LASSAN TELTEK A PERCEK
A csongrádiak előbb a harmadik kiállítása miatt elveszítették Gleb Kalarast, majd létszámfölényes támadásokkal próbálkoztak. A hajrában a szabálytalanságok és a videóbírós visszanézések miatt nagyon lassan teltek a percek. A visszatérő Mikler védett, Janus Dadi Smárason betalált, Imanol Garciandía labdát szerzett, majd egy perccel a vége előtt Bodó Richárd is eredményes volt (31-30). A továbbjutást Mikler újabb bravúrja döntötte el, majd Garciandía és Dylan Nahi találatát követően Marin Jelinic állította be a 32-32-es végeredményt. A vendégek négygólos hátrányt követően bő három perc alatt 4-0-s sorozatot produkáltak, ez volt az egyik kulcsa a bravúros továbbjutásuknak.
A szegedi Lazar Kukic hat, Marin Jelinic és Mario Sostaric öt-öt, Janus Dadi Smárason négy gólt lőtt, Mikler Roland tíz, Tobias Thulin két védéssel zárt. A túloldalon Szymon Sicko nyolc, Dylan Nahi hat, Daniel Dujshebaev négy találattal, Klemen Ferlin 11 védéssel zárt. A két csapat 18. egymás elleni tétmérkőzésén tíz lengyel és hat magyar siker mellett másodszor született döntetlen.
NEHEZEBB MÁSODIK FÉLIDŐ
“Nagyon sok jó dolgot csináltunk az első félidőben, vezettünk is. A második harminc perc jóval nehezebb volt, de éltünk a lehetőségekkel, így sikerült kiharcolnunk a továbbjutást. Nagyon boldogok vagyunk, mert a csapatunk megmutatta az erejét és a karakterét” – idézi a klub honlapja Michael Apelgren szegedi vezetőedzőt.
BRUTÁLISAN NEHÉZ MECCS VOLT BODÓ SZERINT
Bodó Richárd szerint a Szeged brutálisan nehéz meccset játszott. “Le a kalappal mindenki előtt, aki pályára lépett. Végig küzdöttünk, biztattuk egymást, szurkoltunk. Brutálisan nehéz meccs volt, és egy nagyon jó Kielce ellen harcoltuk ki a továbbjutást” – nyilatkozta klubja honlapján a válogatott balátlövő. Hozzátette: volt olyan időszak, amikor a hazaiak álltak továbbjutásra, de a szegediek hittek a fordításban, ez pedig hatalmas energiát mozgatott meg bennük.
MEGYÜNK ELŐRE
“Jó látni a csapatot, hogy megyünk előre, együtt vagyunk. Tudjuk, hogy hosszú még a szezon, de most nagyon egyben vagyunk” – szögezte le. Bodó hat lövésből három góllal segítette csapatát, először az első félidő legvégén, időn túli szabaddobásból volt eredményes, de elárulta: ő maga sem tudja pontosan, hogy talált utat a labda a hálóba. “Csak azt láttam, hogy felugrik egy védő, és keletkezik egy rés. Bement, nagyon örültem neki, mert szerintem ez egy fontos gól volt” – mondta.
IZGALMAS VÉGJÁTÉK
A rendkívül izgalmas végjáték kapcsán kifejtette: fontos volt, hogy Mikler Roland újból védett, és abból gyors lerohanásgólokat szereztek. “Még azt szeretném kiemelni, hogy Mikler parádésan vezette mezőnyben a labdát, a rutin nála van, és ez sokat jelent” – közölte Bodó. A negyeddöntőben a BL-címvédő német SC Magdeburg vár a Szegedre, a párharc első mérkőzését április 29-én vagy 30-án, a visszavágóját egy héttel később rendezik.



