Mindenmás

Két kábítószer-terjesztő bűnbandát is felszámoltak: hét településen egyszerre csaptak le a kristállyal kereskedőkre a debreceni és a szegedi nyomozók (videóval)

Két kábítószer-terjesztő bűnbandát is felszámoltak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Az akcióban a szegedi osztály nyomozói is részt vettek, összesen pedig 16 embert állítottak elő a rendőrök.

A rendőrség beszámolója szerint március 30-án hajtott végre összehangolt akciókat a KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatalának debreceni és szegedi osztálya Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több településén. Mint kiderült, a szomszédos vármegye mellett többek között Szentesen is tartottak kutatásokat.

SAJÁT HÁLÓZATOT ÉPÍTETT KI KÉT EMBER

A debreceni osztály felderítő tevékenységet és több vármegyére kiterjedő bűnügyi koordinációt folytatott – írja a rendőrség. Kiemelték, hogy az akció során feltárták, hogy az emberkereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt bűnügyi felügyeletben lévő S. Kevin Serkan és testvére, S. Ogulcan szolnoki lakosok kihasználták a DELTA cselekvési terv során Jász-Nagykunban kristályt értékesítő hálózatok felszámolásából fakadó piaci rést. Tavaly kiépítették saját hálózatukat, és N-etil-norpentendronnal látták el a vásárlókat.

A VEVŐ MAGA MÉRTE KI A KÁBÍTÓSZERT

A vevők Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyéből, továbbá Budapestről érkeztek. Titkosított csevegő-alkalmazásokon egyeztettek vevőikkel, a személyes találkozásokat kerülve, rejtekhelyek használatával értékesítették a drogot. Volt olyan, hogy egy Szolnok külterületén kihelyezett zsákból a vevő maga mérte ki a kábítószert, budapesti vevőjük pedig egy sporttáskában kapta meg a 10 millió forintért megvásárolt 7 kilogramm kristályt. Az is kiderült, hogy az akció során szintén elfogott K. Gábor József szolnoki díler a kristály és a marihuána tárolására és szállítására bérelt gépjárművet használt.

TÖBB SZÁZ GRAMM ANYAGOT FOGLALTAK LE

A szolnoki testvérpárnak a kábítószer tárolásában és szállításában segítő K. Károly Arnold kunhegyesi lakost is elfogták, a budapesti díler sofőrjét, B. Krisztián Ferenc fővárosi lakost pedig már két héttel azelőtt elfogták a debreceni nyomozók. A Szolnokon, Zagyvarékason és Szajolban – 10 helyszínen – megtartott kutatások során több száz gramm kristálygyanús anyag, a méréshez és porciózáshoz szükséges tárgyak, illetve a kapcsolattartásra használt telefonok kerültek elő. Ezen kívül 2,3 millió forintot és mintegy 400 ezer forint értékű zálogjegyet, valamint a szolnoki testvérpár által használt két nagy értékű autót is lefoglalták a nyomozók. Ezeket mielőbb a rendőrségi flottába szeretnék integrálni.

A SZEGEDI NYOMOZÓK IS AKCIÓBA LENDÜLTEK

A szegedi osztály nyomozói Kunszentmárton, Csépa, Szentes és Tiszaföldvár településeken tartottak kutatásokat, 10 főt, köztük a reintegrációs őrizetben lévő kábítószerdílert és a tőle vásárló fogyasztókat állították elő. A kutatások során összesen 90 gramm kábítószergyanús anyagot, mobiltelefonokat, digitális mérleget, a fogyasztáshoz használt eszközöket, valamint 235 ezer forintot foglaltak le.

500 RENDŐR VETT RÉSZT AZ AKCIÓBAN

A KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal debreceni és a szegedi osztályának nyomozói Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében – a több mint 500 rendőr részvételével végrehajtott akció keretében 7 településen, 17 helyszínen tartottak egyszerre kutatásokat, 16 embert állítottak elő, a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított 4 fő letartóztatását április 1-én a Szolnoki Járásbíróság elrendelte, a szegedi nyomozók eljárásában elfogott, a reintegrációs őrizetből is kábítószert értékesítő személy pedig azonnal visszakerült a büntetés-végrehajtási intézetbe.

Fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb