Brutális hiány a magyar költségvetésben: közel járunk az éves deficit maximumához
A 2026-os év első három hónapjában az államháztartás központi alrendszere 3420 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Nemzetgazdasági Minisztérium friss adatai szerint a márciusi hiány kiemelkedően magas lett: egyetlen hónap alatt több mint 1300 milliárd forintos hiányt halmozott fel a magyar költségvetés. Ennek köszönhetően az első negyedév végére megközelítettük az éves deficit több mint 80%-át.
A Portfolió részletes elemzése rámutat: ha megnézzük az előző éveket, akkor azt látjuk, hogy a márciusi hónapok korábban sokkal kisebb deficitet eredményeztek, mint most. A lap hozzáteszi: még a választási évek sem hoztak olyan kiugró hiányszámokat, mint az idei deficit.
AZ NGM TÁJÉKOZTATÁSA SZERINT SÚLYOS A HIÁNY
Az NGM tájékoztatása szerint március végéig az államháztartás központi alrendszere 3420,4 milliárd forintos hiánnyal zárt. “Márciusban (egy hónap alatt) a központi alrendszer 1313,6 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 831,2 milliárd forintos deficittel. Az eltérésben jelentős szerepet játszanak a kormány otthonteremtési, valamint közútépítési intézkedései” – közölte a tárca a Portfolióval.
Ennek köszönhetően március végére az egész évre tervezett költségvetési hiány 83%-ánál jár a deficit.

A Portfolió magyarázata szerint a fenti ábrán is látszik, hogy csak egyetlen év volt, amikor az időarányos teljesülés az ideinél is kedvezőtlenebbül alakult.
AZ NGM MEGPRÓBÁLT VÁLASZOLNI A KIADÁSOKRA
Az NGM mindezt azzal magyarázza, hogy a kiadási oldalán, az előző év azonos időszakához képest többletkiadásként jelentek meg a Vidéki Otthonfelújítási Program, valamint az Otthon Start Program keretében igénybe vett támogatások miatti kifizetések összegei. Emellett 2026 márciusában jelent meg először költségvetési kiadásként az Otthon Start Program keretében igénybe vett kölcsönök állami kamattámogatásának kifizetése.
A lap azonban hozzáteszi: a hiányszámot legkevésbé az OSP-program magyarázza. A Portfolio számításai szerint ugyanis legfeljebb néhány 10 milliárd forintos tétel lehetett.
MAGASABB ÖSSZEGŰ BERUHÁZÁSOK
Az NGM másik magyarázata szerint jelentősen magasabb összegben teljesültek az állami beruházási fejezetek kiadásai is, elsősorban a közútfejlesztési beruházások előrehaladása okán. Ezen felül, március hónapban nagyobb összegben kerültek kiutalásra az uniós kiadások is, melynek túlnyomó részét, mintegy 150 milliárd forintot a gazdáknak nyújtott agrártámogatások tették ki.
A PORTFOLIÓ ÖSSZEGZÉSE
A Portfolió szerint összességében elmondható, hogy az idei első negyedévben kiemelkedően magas lett a költségvetési hiány, még úgy is, hogy választási évben járunk. A márciusi friss adat megerősíti: bármi is lesz a hétvégi választások kimenetele, az új kormány egyik első feladata a költségvetés helyzetének kezelése lesz.
Az ábrákat a Portfolió közölte.





