Összefogás a Bátor Tábor hőseiért: az SZTE GTK oktatói kétszer is átússzák a Balatont, hogy adományt gyűjtsenek
Ezen a nyáron nem csupán egy sportkihívás teljesítésére készül az SZTE Gazdaságtudományi Kar két oktatója. Dr. Tóth Balázs és Kovács Bence Gábor a Balaton-átúszást jótékonysági küldetéssé formálják, a táv teljesítését ugyanis adománygyűjtéssel kötik össze a Bátor Tábor javára. Ezzel pedig az oktatók egy nemes ügy szolgálatába állítják teljesítményüket.
Ráadásul nem egyszer vállalják a kihívást – kétszer ússzák át a Balatont. Döntésük túlmutat a sporton. Ez kiállás egy fontos ügy mellett, példamutatás a hallgatók és a közösség számára, valamint felelős társadalmi szerepvállalás.
INGYENES, ÉLMÉNYTERÁPIÁS PROGRAMOK
A Bátor Tábor ingyenes, élményterápiás programokat szervez súlyosan vagy krónikusan beteg gyermekek és családjaik számára. A táborok és programok olyan biztonságos, támogató közeget teremtenek, ahol a gyermekek nem a betegségük, hanem saját bátorságuk és erejük alapján határozhatják meg önmagukat. Az élmények erősítik az önbizalmat, a közösséghez tartozás érzését és a mentális kiegyensúlyozottságot – mindazt, ami a gyógyulás útján is meghatározó jelentőségű.

NÉGY HÓNAPON KERESZTÜL ZAJLIK A KAMPÁNY
Az átúszáshoz kapcsolódó jótékonysági kampány még négy hónapon keresztül zajlik, és bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez támogatásával. Minden felajánlás hozzájárul ahhoz, hogy még több beteg gyermek vehessen részt a Bátor Tábor programjain, és megtapasztalhassa a közösség erejét, a felszabadult nevetést és a „képes vagyok rá” élményét. Az SZTE 2026-ban elnyerte az Év Karitatív Egyeteme elismerést a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól. Ez a jótékonysági akció is azoknak a programoknak a sorát gazdagítja, amelyekkel az egyetem dolgozói a társadalmi felelősségvállalást erősítik.
Hogyan lehet támogatni?
A kezdeményezés az Élménykülönítmény hivatalos felületén keresztül támogatható ITT.



