Szegedi Arcok

Karikó Katalin a 23. díszdoktori címét kapja meg Oxfordban

2026 júniusában Oxfordban, májusban pedig két amerikai egyetemen is díszdoktorrá avatják az első magyar Nobel-díjas tudós nőt, Karikó Katalint. Az mRNS-kutató 2021 szeptemberében, alma materében, a Szegedi Tudományegyetemen vette át az első Doctor Honoris Causa kitüntető címet.

Kihirdette a University of Oxford a 2026. június 24-i rendezvényén díszdoktori címmel jutalmazottak névsorát: a hét dísztaláros kitüntetett között Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem professzorát is ünneplik majd. A patinás felsőoktatási intézmény – amelyben a história szerint már 1096-ban is oktattak – az University of Oxford honlapján a kitüntetettek, köztük a magyar Nobel-díjas kutató rövid életrajzát is közölte:

„Karikó Katalin biokémikus: kutatásai az RNS-közvetített mechanizmusokra és az in vitro átírt mRNS terápiás felhasználására összpontosítanak. A professzor 2023-ban orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a nukleoziddal módosított mRNS vakcinákat lehetővé tevő felfedezéseiért. A BioNTech SE korábbi alelnöke a Szegedi Tudományegyetemen és a Pennsylvaniai Egyetemen tölt be akadémiai pozíciókat. Az RNS immunogenitással kapcsolatos munkája alapozta meg a COVID-19 vakcinákban alkalmazott mRNS technológiát, és átalakította a vakcinák és a fehérjepótló terápiák kilátásait. Az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának tagja és számos, az mRNS technológiával kapcsolatos szabadalom társfeltalálója.”

AMERIKÁBAN IS DÍJAZZÁK KARIKÓ KATALINT

Az SZTE korábban azt is hírül adta, hogy Amerika első kutatóegyeteme, a Johns Hopkins University alapítása 150. évfordulójára készülve az ünnepségsorozat egyik díszvendégének hívta a világhírű mRNS-kutatót, akinek 2026. május 21-én díszdoktori kitüntetést adnak át. 

A Johns Hopkins University mellett a University of Oxford is Karikó Katalinnak azt a portréfotóját közli, amelyet Sahin-Tóth István, a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság munkatársa készített.

DIPLOMAOSZTÓ ÜNNEPSÉG

Az egyetem emellett azt is megtudta, hogy az 1891-ben Philadelphiában alapított Drexel University orvosi kara a 2026. május 14-i diplomaosztó ünnepségére meghívta és motiváló beszédre kérte föl Karikó Katalint. A Drexel Egyetem korábban honlaphírben tette közzé, hogy az intézmény ELAM (Executive Leadership in Academic Medicine) szervezetének kitüntetését 2025-ben elnyert kutatónő jótékonykodott: Karikó Katalin a Pinnacle-díja 10.000 dolláros pénzjutalmából létrehozott „The Breaking Through Fund” támogatást nyújt azoknak a hallgatóknak, akik anyagi okok miatt nem tudnának részt venni a programban. E nagyvonalú gesztus elismerése is, hogy Karikó Katalint a Drexel University díszdoktorai közé választja.

ELSŐ KITÜNTETÉSE SZEGEDHEZ KÖTHETŐ

Az amerikai, ázsiai és európai díszdoktori címek között Karikó Katalin életében az első kitüntetés az alma materéé: 2021. január 25-én jelentette be az SZTE, majd 2021. szeptember 4-én, a Szegedi Tudományegyetemen tartott országos tanévnyitó ünnepség részeként tartották a ceremóniát, amelyen Karikó Katalin megkapta az SZTE Doctor Honoris Causa kitüntető címet. Azóta eltelt öt év, s 2026 júniusában, Oxfordban a 23. díszdoktori talárját öltheti magára az SZTE professzora, korunk egyik legbefolyásosabb természettudósa.

További részletek az SZTE hírportálján olvashatók.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb