Mindenmás

Rengetegen sétálnak, kerékpároznak arra, mégis magánterületet jelző tábla került ki a Téli kikötő út egy részére

Magánterületet jelző tábla került ki a Téli kikötő út egy részére – jelezte péntek reggel több olvasó is a szerkesztőségünknek. A táblán határozott felszólítás szerepel azzal a szöveggel, hogy “Magánterület. Illetékteleneknek belépni tilos”. Az új tábla kapcsán több olvasónk is aggodalmát fejezte ki, ugyanis rengetegen sétálnak, kerékpároznak arra nap, mint nap.

Az egyik szegedi csoportban szintén téma lett a tárolóépületek előtt felbukkanó új tábla. Itt derült ki, hogy a táblát a gátőrház felőli oldalra is kihelyezték.

NEM LEHET ARRA SÉTÁLNI ÉS KERÉKPÁROZNI?

“Sokak által gyakran, főleg szabadidős célból használt közlekedési útvonalról van szó. Jól értem, hogy mostantól nem szabad arra menni kerékpározni, futni, sétálni, horgászni sem? – írta a posztoló, aki Jávorszky Iván képviselőnek célozta kérdéseit. Arra is kíváncsiak többek között, hogy kinek a tulajdonába került az út. Az egyik kommentelő szerint “valószínűleg elkezdődött a szezonális gabona szállítás a kikötői raktárakba, elég gyakran fordulnak a kamionok, a BYD csatornaépítés miatt a kikötő felé felbontott, majd részben visszatemetett úton döngetnek a kamionok, úgy, hogy a fél ház beleremeg”.

A Google szerint egyébként a területen a TIG Állami Tartalékgazdálkodási Nonprofit Gazdasági Társaság szegedi telephelye található, illetve a Sygnus Kft. Szegedi telepe. Előbbi egy korábbi állami készletgazdálkodási vállalat helyi bázisa volt, amelyhez egykor önálló vasúti iparvágány is vezetett, de a fellelhető információk szerint a vállalat felszámolás alatt van. A céget a brókerbotrányokban elszenvedett jelentős veszteségek után a tulajdonos Földművelésügyi Minisztérium jogutód nélkül, végelszámolással szüntette meg. A raktárakat és a földterületeket magánbefektetők, logisztikai, valamint mezőgazdasági profilú kereskedelmi magáncégek vásárolták meg az állami felszámolótól. 

A téma kapcsán mi is kerestük Jávorszky Iván képviselőt, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb