Szegedi Arcok

A visszavonuláson gondolkodik Szeged díszpolgára, Krasznahorkai László

„Erősen gondolkodom a kiszálláson, sőt, vártam sok eseményre, amely ezt magától megoldja, de nem történt meg eddig. Mivel van egy csomó gyerekem, unokám, és tudom, mit jelentek nekik, ezt húzom, halogatom. Rászoktam most a szivarra például, ezt fel is használtam az új könyvben” – mondta marosvásárhelyi szerzői estjén Szeged díszpolgára, Krasznahorkai László. 

Krasznahorkai László Marosvásárhelyen vett részt egy szerzői esten, ahol a Magvető szerkesztője, Szegő János kérdezte őt többek között írásról, nyelvről és Tarr Bélához fűződő barátságáról.

EGY ÉS UGYNAZT A KÖNYVET ÍRJA

“Nem a játék kedvéért, de én egy és ugyanazt a könyvet írom, ami könyv, regény és próza formájában jelenik meg. Soha nem éreztem igazán különbséget közöttük, még akkor sem, ha az olvasásban segít, hogy az egyik történet épp Japánban játszódik. Számomra ez olyan, mint a zongorám a lakásban: nem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne játsszak rajta”

– mondta az Index szerint Nobel-díjas író, akinek legújabb, szatirikus regényében, “A magyar nemzet biztonságában” önmaga írói alteregója is megjelenik, és felmerül benne az írásból való kiszállás gondolata. Ekkor mondta Szeged díszpolgára, hogy erősen gondolkodik a kiszálláson. A Nobel-díjas író egyébként a közönséget még mindig arra kéri, hogy bár vegyék meg a köteteit, de inkább ne olvassák el őket, mert nem akar “senkit sem rombolni a műveivel”.

SZEGED DÍSZPOLGÁRA LETT

Május 22-én lett Krasznahorkai László Szeged díszpolgára. Még februárban döntött a közgyűlés arról, hogy a Nobel-díjas író lesz Szeged díszpolgára 2026-ban. Az ünnepségről itt írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb