Ikonikus korszak zárul le: leváltották Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét
“Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli. Dr. Constantinovits Miklós megbízott főigazgató bejelentette: a szóvivői feladatok ellátásával a mai naptól Szűcs Brigitta mentőtisztet bízza meg” – így jelentette be az Országos Mentőszolgálat, hogy egy korszaknak vége, már nem Győrfi Pál az OMSZ szóvivője. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni. Ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is.
Az OMSZ kiemelte, hogy utódja, Szűcs Brigitta mentőtiszt 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott az OMSZ kötelékéhez. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett. A kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogad, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és bajtársai továbbképzését is támogatja. 2026-tól a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének tagja és mesterképzésre is készül.
A MENTŐSZOLGÁLAT ÁLLOMÁNYÁBAN MARAD
Az OMSZ közleményében jelezte, hogy ó „Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad, eddigi munkájáért az Országos Mentőszolgálat ezúton mond köszönetet”. A hírre Győrfi Pál is reagált. A közösségi oldalán mutatta be utódját.
“Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért”
– írta az egykori szóvivő.
HEGEDŰS ZSOLT: NEM CSUPÁN LEVÁLTÁS TÖRTÉNT
Az egészségügyi miniszter is kifejtette véleményét Győrfi távozásáról. Hegedűs Zsolt szerint “Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni. Ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz”.
A miniszter hozzátette, hogy:
“a mentés nem átlagos közszolgáltatás. Itt minden késlekedés, minden rossz döntés, minden hibás szervezési folyamat, minden elhallgatott rendszerszintű probléma emberi életekben, családi tragédiákban, maradandó károsodásokban mérhető. Ezért a mentőszolgálat kommunikációjának nem az a dolga, hogy reflexből védje az intézményt, hanem az, hogy segítse a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúráját. Ez persze nem egyszerű egyensúly. A hibákról beszélni kell, de közben az egészségügybe és a mentésbe vetett társadalmi bizalmat sem szabad megingatni. A hallgatás, az elkenés vagy a túlzott intézményi önvédelem azonban hosszú távon éppen ezt a bizalmat rombolja. Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg.”
Hegedűs azt is kiemelte, hogy egy modern, betegbiztonságot komolyan vevő egészségügyben a hiba beismerése nem gyengeség. A transzparencia nem támadás. A kritika nem automatikusan lejáratás. A valódi szakmai kultúra ott kezdődik, hogy képesek vagyunk kimondani: történt valami, meg kell értenünk, tanulnunk kell belőle, és változtatnunk kell. Ehhez pedig új kommunikációra is szükség van.
MEG KELL ÚJÍTANI
“Ha új rendszert, új szemléletet és valódi szakmai fordulatot akarunk a mentőknél, akkor nem elég szervezeti ábrákat módosítani vagy vezetőket cserélni. Meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény beszél önmagáról, a hibáiról, a betegekről, a dolgozókról és a nyilvánosságról. Ebben lehet fontos lépés Szűcs Brigitta megjelenése. Egy új arc önmagában persze még nem garancia semmire. De egy tisztább hang, egy kevésbé elhasználódott szereplő lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon. Szűcs Brigitta tiszta hangja, tiszta szíve és romlatlan szakmaisága fontos esély lehet egy új korszak kezdetére. De ez az esély csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság, a szakmai alázat és a hibák őszinte feldolgozása. Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere. Inkább annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van” – írta Hegedűs Zsolt terjedelmes posztjában.



