„Egy álmom vált valóra” – Matic Dávid csatlakozik a PICK Szeged felnőtt keretéhez
A PICK Szeged felnőttcsapatának keretéhez csatlakozik Matic Dávid, aki az új idényt már az első csapattal kezdheti meg. A fiatal irányító egyéves szerződést írt alá a klubbal, amelynek akadémiáján nevelkedett, és az előző szezonban az Év Akadémistája címet is elnyerte.
A PICK Szeged közleménye szerint a klub szerződtette U21-es csapatának irányítóját, Matic Dávidot, aki a következő szezonban már a felnőtt kerettel készülhet. A megállapodás egy évre szól, ez idő alatt a fiatal játékos az első csapattal végzi majd a munkát, ugyanakkor amennyiben a kötelezettségei engedik, továbbra is segítheti az U21-es együttest is.
ÉVEK KITARTÓ MUNKÁJÁNAK EREDMÉNYE
„Matic Dávid hosszú évek kitartó munkájával érdemelte ki ezt a lehetőséget, és büszkék vagyunk arra, hogy egy újabb fiatal magyar tehetség csatlakozik a felnőtt keretünkhöz. Hiszünk benne, hogy a legjobbak között tovább fejlődik, és idővel meghatározó játékosává válhat a felnőtt csapatban is. Akadémiánk számára is fontos visszaigazolás, hogy ismét egy olyan játékos léphet szintet, aki az OTP Bank-PICK Szeged értékeit képviseli”
– nyilatkozta Kiss Bence cégvezető.
KÉZILABDÁS CSALÁDBÓL ÉRKEZIK A FIATAL IRÁNYÍTÓ
A klub közleménye szerint Matic Dávid 2008. augusztus 14-én született, és szoros kapcsolat fűzi a PICK Szegedhez. Édesapja, Vladan Matics korábban játékosként és edzőként is dolgozott a klubnál: játékosként 2006-ban Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, edzőként pedig magyar bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet is szerzett. A közlemény szerint Vladan Matics július 1-jétől ismét a klub kötelékében dolgozik, ezúttal a felnőtt- és utánpótlás-játékosmegfigyelésért felelős igazgatói posztot tölti be.
AZ U7-ES CSAPATTÓL A FELNŐTTKERETIG
A PICK Szeged tájékoztatása szerint Matic Dávid 2015-ben, az U7-es bajnokságban húzta magára először a klub kék mezét, azóta pedig folyamatosan a szegedi utánpótláscsapatok játékosa. 2022-ben lett akadémista, 2025-ben pedig elnyerte az Év Akadémistája címet. Az előző idényben bemutatkozott a felnőtt másodosztályban szereplő U21-es csapatban is, ahol huszonkét mérkőzésen nyolcvannyolc gólt szerzett.
A VÁLOGATOTTBAN IS BEMUTATKOZOTT
A klub közleménye szerint Matic Dávid teljesítményére a korosztályos válogatottaknál is felfigyeltek. 2023 decemberében szerepelt először a serdülő válogatottban, 2025-től pedig az ifjúsági válogatott keretét erősíti. A fiatal játékos tavaly novemberben a franciaországi TIBY Kupán is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ahol a torna legjobb játékosának választották.
„EGY ÁLMOM VÁLT VALÓRA”
Matic Dávid a klub közleményében úgy fogalmazott, nagy lehetőség számára, hogy a PICK Szeged felnőttcsapatának tagja lehet.
„Egy álmom vált valóra, és őszintén szólva most nehezen találom a szavakat. Gyerekkorom óta ezért edzem, ezért dolgozom nap mint nap, így óriási megtiszteltetés, hogy most lehetőséget kaptam arra, hogy a legjobbak között fejlődhessek. Hálás vagyok a bizalomért, alig várom, hogy elkezdhessem a közös munkát, tanuljak, és minden egyes nap bizonyítsak”
– nyilatkozta Matic Dávid.



