Mindenmás

Szegeden dől el hétfőn minden: itt forgatják a Most Wanted döntőjét! Te kinek segítesz? Balázséknak vagy a menekülőknek?

Az biztos, hogy hétfőn nem egy átlagos augusztusi nap vár Szegedre: augusztus 17-én itt forog a Most Wanted – A hajsza fináléja, és a még szabadlábon lévő celebeknek a város közigazgatási határain belül kell túlélniük Sebestyén Balázsék hajszáját. A menekülők segítséget, fuvart vagy búvóhelyet kérhetnek a helyiektől, az üldözők pedig ugyanúgy számítanak a szegediek jelzéseire. Vagyis hétfőn egy teljes város válhat a döntő játékterévé, ahol egy villamosút, egy hirtelen felajánlott autó vagy egy jó rejtekhely is eldöntheti, ki marad szabadon a végéig, és ki bukik el az utolsó métereken.

A Most Wanted egyébként már korábban is egészen közel került a Szeged365 Family-hez. Legutóbb arról írtunk, hogy az ország legismertebb szegedi autogramgyűjtője, Vincze „Vinyó” Gábor fuvarozta a celebszökevény Földes Esztert és Fenyvesi Barnát: Jakabszállásról Csongrádon és Szentesen át egészen Szegedig jutottak, majd másnap tovább segítették őket. Ha lemaradtál erről a nem mindennapi szegedi sztoriról, olvasd el itt:

Hétfőn, augusztus 17-én viszont már tényleg Szeged kerül a célkeresztbe. A döntőben a még versenyben lévő celebek nem hagyhatják el a város közigazgatási területét, miközben Sebestyén Balázs, Pápai Joci és Frohner Fecó próbálja megtalálni őket. A képlet egyszerű, a végjáték viszont annál feszültebb: ha a játékidő lejártakor marad szabadlábon celebpár, ők nyernek, ha mindenkit sikerül elkapni, az üldözők győznek. Hogy pontosan kik jutottak el a hétfői fináléig, azt egyelőre nem lehet tudni, vagyis szinte bárhol jöhet a meglepetés. Az RTL hivatalosan augusztus 12. és 17. között rendezi az idei hajszát.

És itt jössz képbe te, meg úgy általában az egész Szeged365 Family. Ha hétfőn narancssárga ruhás celebeket látsz elsietni melletted, vagy feltűnik a közelben Sebestyén Balázsék csapata, jó eséllyel nem egy átlagos forgatás közepébe csöppentél. A lakosság ugyanis aktívan alakíthatja a játékot: az üldözőknek a hivatalos, 06 70 7099 299-es forródróton lehet jelezni, merre járnak a menekülők, aki pedig inkább a celebek oldalára állna, fuvarral, útbaigazítással vagy búvóhellyel is segíthet nekik. Tavaly még motorcsónakos üldözés is belefért a fináléba, hétfőn pedig Szeged utcái adják a döntő teljes játékterét. Itt az RTL Klub Facebook oldalán megjelenő videó, amelyből megtudta ország-világ, hogy Szeged kerül a középpontba.

A „Szegeden belül” ráadásul jóval nagyobb játékteret jelent, mint elsőre gondolnád: a város közigazgatási területe 281 négyzetkilométer. Ott van a sűrű Belváros, a körutak és sugárutak rendszere, Újszeged, a Tisza két partja és a külső városrészek egész sora, vagyis búvóhelyből és menekülési útvonalból papíron nincs hiány. Szeged mai városképét ráadásul alapjaiban formálta az 1879-es nagy árvíz utáni újjáépítés, így az a jellegzetes városszerkezet, amelyen nap mint nap közlekedünk, hétfőn egy országos tévéműsor végjátékának különleges terepévé válhat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb