Mindenmás

Gengszterélet, Szegeden: bűnügyi felügyelet alatt lopott, kábítószert fogyasztott, és levágta a nyomkövetőjét is egy fiatal férfi

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség hétvégi ügyeleti tevékenysége során letartóztatását indítványozta annak a fiatal, szegedi férfinak, aki a gyanú szerint két bűncselekményt is elkövetett bűnügyi felügyeletének hatálya alatt, majd a nyomkövető eszközt is levágta magáról – tájékoztatta szerkesztőségünket hétfőn az ügyészség.

Mint kiemelték, a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított egy vele szemben folyamatban lévő, más büntetőeljárásban előbb letartóztatásba, később bűnügyi felügyelet alá került. A terhelt azonban nem tartotta be az enyhébb kényszerintézkedés szabályait.

LOPOTT, LEVÁGTA A NYOMKÖVETŐT, ÉS KÁBÍTÓSZERT IS FOGYASZTOTT

Az ügyészség tájékoztatása szerint múlt hét csütörtökön, olyan időszakban jelent meg és lopott el ruházati cikkeket egy üzletből a férfi, amikor eleve el sem hagyhatta volna lakását. Még ugyanezen a napon éjjel, az utcán eltávolította nyomkövetőjét és egy kukába dobta, hogy a hatóságok ne akadjanak a nyomára.

A rendőrség a gyanúsítottat azonban másnap reggelre elfogta és előállította, melynek során elvégzett tesztek kimutatták, hogy kábítószert is fogyasztott.

A fogolyszökés vétsége, lopás vétsége valamint kábítószer birtoklás vétsége miatt indult eljárásban a főügyészség a gyanúsított letartóztatását a szökés-elrejtőzés veszélye valamint a bűnismétlés veszélye folytán indítványozta. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a terhelt letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte. Végzését az ügyészség tudomásul vette.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb