Mindenmás

Szeged365 sulikezdési kisokos: lezárások, reggeli dugók, forgalmi káosz és a tanév rendje – itt van minden, amit tudnod kell a becsöngetés előtt!

Viszlát, szegedi nyár, helló, sulikezdés! Az iskola első napja tradicionálisan izgalmas pillanatokat hoz a szegedi autós – és közösségi közlekedésben, ha szeretnéd megúszni a kedd reggeli káosztösszeszedtük neked cikkünkben, hol, milyen lezárásokra, forgalomkorlátozásokra számíthatsz a városban. Mutatjuk azt is, hogyan alakul az új tanév, mikor lesznek a szünetek és azt is, hogy melyik napra esik az utolsó tanítási nap. Minden fontos infó egy helyen!

FELBOLYDULÁS A SZÉCHENYI TÉREN

Cikkünk írásának pillanatában még vannak fennakadások a Széchenyi téren, de reméljük, hogy minden rendeződik a tanévkezdésre. A jelenlegi információink szerint:

  • személyautók továbbra sem hajthatnak be a Széchenyi térre, a Belvárosi híd felől sem.
  • tömegközlekedés új útvonalon jár: a járatok a Károlyi utca helyett a Nagy Jenő utcán keresztül érik el a Tisza Lajos körutat, majd a Mikszáth Kálmán utcánál fordulnak be.
  • Megálló nem marad ki, viszont több érintett járaton trolipótló buszok közlekednek.
  • Feketesas utca a Kiss Ernő utca és a Károlyi utca között zsákutca lesz, a Sóhajok hídja alatti útszakaszt pedig lezárják.
  • A lezárt szakaszon behajtani és parkolni sem lehet.
  • Polgármesteri Hivatal előtt is zajlik az út felújítása, ezért augusztus utolsó hetében ott is parkolási korlátozásra kell számítani.
  • A tervek szerint szeptember 1-jétől visszaáll a megszokott forgalmi rend.

VÍZVEZETÉK-REKONSTRUKCIÓ A TEMESVÁRI KÖRÚTON

Augusztus 25-től változott a forgalmi rend a Temesvári körút–Derkovits fasor–Székely sor csomópontban.

  • Szőreg felől lezárták a Derkovits fasor felé jobbra kanyarodó sávot, így ott nem lehet majd bekanyarodni.
  • Temesvári körúton az egyenes haladás két sávon megmaradt, sáveltolással.
  • Székely sornál egy egyenesen haladó sávot lezártak, de továbbra is lehet egyenesen haladni.
  • A Székely sor felől jobbra, balra és egyenesen is lehet menni.
  • buszok közlekednek tovább, útszűkület mellett.
  • A korlátozás várhatóan szeptember közepéig tart. 

ÚTFELÚJÍTÁS A BAKAY NÁNDOR UTCÁBAN

Megújul a Bakay Nándor utca Huszár utca és Boros József utca közötti, mintegy 205 méteres szakasza.

  • A munkálatok miatt jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani, ezért érdemes kerülni az érintett szakaszt.
  • Fűrész utcában ideiglenesen kétirányú forgalmi rendet alakítanak ki a Bakay Nándor utca és a Rigó utca között.
  • A forgalmi rend a kivitelezés során még változhat, ezért az aktuális táblákat mindig figyelni kell.
  • A felújítás a tömegközlekedést is érinti: a Huszár utcai, Bakay Nándor utca végállomás felé tartó megállót áthelyezték a Vasas Szent Péter utcai csomópont Vásárhelyi Pál út felőli oldalára, a Bakay Nándor utca 11. elé.

VÍZVEZETÉK-REKONSTRUKCIÓ A SZENT FERENC UTCÁBAN

Vízvezeték-rekonstrukció kezdődik a Szent Ferenc utcában, a Boldogasszony sugárút és a Szentháromság utca között.

  • Egy több mint 50 éves, mintegy 430 méteres vezetékszakaszt cserélnek ki, a bekötésekkel, tűzcsapokkal és tolózárakkal együtt.
  • Augusztus 31-től lezárják a Pálfy, Oltványi és Apáca utcák Szent Ferenc utca felőli végét, így ezek ideiglenesen zsákutcák lesznek.
  • Szeptember 14-től magát a Szent Ferenc utca érintett szakaszát is lezárják a forgalom elől.
  • tömegközlekedés és a lakók áthaladását a munkálatok alatt is biztosítják, útszűkület mellett.

ZEBRAFELÚJÍTÁS A SZILLÉRI SUGÁRÚTON

Szeptember közepéig felújítják a Szilléri sugárút Hajós utcánál található zebráját és környezetét. 

  • A munkálatok miatt ideiglenes forgalmi rendet alakítottak ki, de úgy, hogy a Szilléri sugárúton és a Hajós utca felé is folyamatosan haladhasson a forgalom.
  • járdasziget ideiglenesen megszűnik, és a felújítás alatt terelőútként szolgál.
  • mellékutcákba való ki- és behajtás korlátozott lesz a munkálatok idején.
  • A felújítás után a gyalogátkelő környezetében meghosszabbítják a szigetet a Róna utca felé, és nagyobb zöldfelületet alakítanak ki.

MEGNYITJÁK A KÁLVÁRIA SUGÁRÚT VÁROSBÓL KIVEZETŐ OLDALÁT

A Szegedi Vízmű Zrt. vízvezeték-rekonstrukciós munkálatokat végez a Jósika utcában, a Gogol utca és a Gyertyámos utca közötti szakaszon. A munkálatok első ütemében, augusztus 3-án kezdődött meg a Kálvária sugárút és a Jósika utca csomópontjának átépítése. A vízmű most azt közölte, hogy mivel jól halad a vízvezeték-rekonstrukció a Jósika utcában, így az iskolakezdésre újra megnyílik a Kálvária sugárút lezárt szakasza.

VISSZAÁLL AZ ŐSZI MENETREND A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN

Mint a Szegedi Közlekedési Társaság tudatta, járataik 2026. szeptember elsején üzemkezdettől “Tanév tartama alatti munkanapokon” menetrend szerint közlekednek.

Trolibuszok:

Villamosok:

Az 1-es vasútvillamos menetrendje:

VÁLTOZIK A 90H HELYI BUSZ MENETRENDJE

2026. szeptember 1-jétől (szombattól) Szegeden az alábbiak szerint változik a 90H helyi autóbusz menetrendje. 

90H Lugas utca ◄► Rheinmetall ◄► BYD

A Rheinmetallt érintő járatok meghosszabbított útvonalon, a BYD gyárig közlekednek. 

A Volánbusz Zrt. által közlekedtetett járatok menetrendjéről ITT találsz bővebb infókat.

ÍGY ALAKUL A 2024/25-ÖS TANÉV RENDJE

Mutatjuk, hogy fog kinézni a 2026/27-es tanév:

  • a 2026/2027-es tanév első tanítási napja 2026. szeptember 1. (kedd),
  • utolsó tanítási napja 2027. június 18. (péntek) lesz.

A végzősök számára a 2026/2027-os tanév is korábban véget ér véget:

  • középfokú iskolákban: 2027. április 30. (péntek)
  • két évfolyamos szakiskolákban: 2027. május 28. (péntek)

Az első félév utolsó tanítási napja:

  • A tanítási év első féléve 2027. január 22-ig (péntek) tart.Az iskolák legkésőbb 2026. január 29-ig kötelesek értesíteni a tanulókat (és a szülőket) az első félévben elért eredményekről.

Tanítási szünetek a 2026/2027-es tanévben:

  • Őszi szünet: 2026. október 23-tól november 1-ig. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap: október 22.(csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap pedig november 2. (hétfő).
  • Téli szünet: 2026. december 19-től 2027. január 3-ig. A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2026. december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2027. január 4. (hétfő).
  • Tavaszi szünet: 2027. március 25-től április 4-ig. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2027. március 24. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 5. (hétfő) – írja az eduline.hu.

Kedd reggel kollégáinkkal élő bejelentkezésekkel, friss útinfókkal jövünk Szeged útjairól, mutatjuk, mi a helyzet az iskolák közelében!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb