A szegedi gyárban is készülhet a BYD új elektromos miniautója

A Szegeden épülő BYD-gyár is szóba került a BYD új, európai piacra szánt kisautója. A vállalat következő európai kisautói valószínűleg a japán piacra fejlesztett technológiára építenek majd. A Racco műszaki megoldásai alapot adhatnak egy új, megfizethető miniautóhoz.
„A japán kei car kategória évtizedek óta arra épül, hogy rendkívül kompakt, szűk városi környezetben is könnyen használható autókat kínáljon. A jelenlegi szabályok szerint ezek legfeljebb 3,4 méter hosszúak és 1,48 méter szélesek lehetnek. A BYD tavaly mutatta be első ilyen modelljét, a Raccót, amely idén júliusban került piacra Japánban. A mindössze kei car méretű elektromos autó első tengelyét 47 kilowattos állandó mágneses szinkronmotor hajtja, 36 kilowattórás akkumulátorával pedig 320 kilométeres hatótávot ígér. Alapára 2,145 millió jen, átszámítva körülbelül 11.500 euró. A Nikkei értesülése szerint a kínai gyártó most úgy döntött, hogy a Racco technológiáját más piacokon, köztük Európában is felhasználja” – olvasható az autopro.hu-n.
VALÓSZÍNŰLEG NEM A JAPÁN AUTÓT HOZZÁK EURÓPÁBA
Az európai igényeknek megfelelően azonban a BYD valószínűleg a Racco alapjaira valamivel nagyobb elektromos miniautót vagy miniautókat fejleszt majd. Az új modellek valószínűleg 4,2 méter alatt maradnak, hogy beleférjenek a Európai Unió tervezett M1E kategóriájába, amelynek az a célja, hogy kisebb, megfizethetőbb európai autókat ösztönözzenek. A vállalatnak már most van autója ebben a mérettartományban: az új fejlesztésű modellek valószínűleg a Dolphin Surf 3,99 és a Racco 3,4 métere közötti területet célozzák majd meg. Bár konkrét gyártási terv még nincs, a BYD szegedi beruházása potenciális helyszín lehet az új modellek gyártására.



