
Szabó-Márk Tamás történetének újabb, elképesztően fontos fejezetét mutatjuk meg Szegedről. A férfit korábban arra készítették fel az orvosok, hogy valószínűleg soha többé nem tud felállni, és kerekesszékbe kényszerül. Innen jutott el a bot nélküli járásig és a tízezer lépésig, most pedig robotasszisztált terápiával dolgozik tovább a Szent Vincentben. Tamás szerint ezek az eszközök olyan mozgásformákat is lehetővé tesznek számára, amelyekre robot nélkül nem lenne módja. A videóban azt is elmondta, mit érzett, amikor először állította talpra egy robot.
Nem is olyan régen mutattuk meg nektek Szabó-Márk Tamás egészen elképesztő történetét. A stroke után az első fél évben gyakorlatilag az ágy és a kerekesszék közötti néhány lépés jelentette számára a mozgást, az orvosok pedig arra készítették fel, hogy elképzelhető, egész életében kerekesszékre szorul majd. Tamás azonban ment tovább. Negyedik alkalommal tért vissza a szegedi Szent Vincent Rehabilitációs Központba, bot nélkül kezdett járni, egy nap alatt tízezer lépést teljesített Szegeden, és azért dolgozik, hogy a karjában is elinduljanak a funkcionális mozgások. Ha lemaradtál róla, itt tudod elolvasni a teljes történetét:
Most újra megkérdeztük Tamást, ezúttal arról, hogyan éli meg a robotasszisztált terápiát. Felidézte, hogy a kórházban annak idején még azt mondták neki az orvosok, nagy valószínűséggel soha nem tud újra felállni, és kerekesszékbe kényszerül. Igazi fordulópontot az jelentett számára, amikor egy robot segítségével először újra talpra tudott állni. Tamás azt mondja, azóta egészen másképp néz ezekre az eszközökre, és hisz abban, hogy sokat adhatnak a fejlődéséhez. Saját tapasztalata alapján ezek az eszközök olyan plusz lehetőségeket adnak számára, amelyekkel a hagyományos manuálterápia során nem feltétlenül találkozna, és olyan mozgásformákat tud végrehajtani, amelyek robotok nélkül számára jelenleg nem lennének lehetségesek.
Tamás közben egészen sajátos módon éli meg a fejlesztést. A robotokkal végzett munkát ahhoz hasonlította, mintha egy videójátékban kellene különböző feladatokat végrehajtania. A technológia mögött azonban számára nagyon is valós cél van: újabb mozdulatok, újabb lehetőségek és egy következő lépcsőfok a rehabilitációban. Talán ezért is fogalmazta meg ennyire pontosan, mit jelent neki mindez: „visszaad valamit a régi életemből, és hozzájárul a további fejlődésemhez”. Egy olyan ember szájából, akinek korábban azt mondták, talán soha nem állhat újra lábra, ez a mondat egészen más súlyt kap.
Ennek tudományos hátterében fontos szerepe van az idegrendszer alkalmazkodóképességének, vagyis a neuroplaszticitásnak. Az emberi agy egész életünk során képes változni, a tanulással és az ismétléssel pedig az idegrendszer működésében is kialakulhatnak új kapcsolatok és alkalmazkodási folyamatok. Egy sérülés utáni rehabilitációban ezért lehet különösen fontos a célzott, rendszeresen ismételt mozgás: ugyanazt a feladatot nem egyszer, hanem újra és újra pontosan végrehajtva az izmok mellett az idegrendszer is folyamatos ingert kap.
Egy stroke vagy súlyos idegrendszeri sérülés után minden apró mozdulat óriási jelentőséget kaphat, Détári Vilmos pedig pontosan tudja, milyen érzés újra felépíteni azt, ami korábban természetes volt. 11 éve kapott súlyos agyvérzést amikor is az orvosok azt mondták már csak két órája van hátra. Saját történetéből született meg az a küldetés, amely most Szegedre hozza a robotasszisztált rehabilitáció új generációját. A ZEPU AI rendszerei nem egyszerűen mozgatják a pácienst: képesek a természetes járás súlypontáthelyezését modellezni, nagy számú, pontosan ismételhető gyakorlatot támogatni, valamint rögzíteni és értékelni a mozgás adatait. A felső és alsó végtagokat fejlesztő berendezések az aktuális állapothoz igazítható, aktív, passzív vagy rásegített tréninget tesznek lehetővé, így a szakemberek minden eddiginél részletesebb visszajelzések alapján tervezhetik meg a rehabilitáció következő lépéseit. A robot nem helyettesíti az orvost, a terapeutát vagy a páciens kitartását, hanem összekapcsolja az emberi szakértelmet a mérhető, személyre szabható és következetesen ismételhető gyakorlással.
A ZEPU AI robotasszisztált kezelések 2026. augusztus 10-én elindultak a Szent Vincent Rehabilitációs Központban. Ha neked, gyermekednek, szülődnek vagy más hozzátartozódnak stroke, baleset, műtét vagy neurológiai probléma után rehabilitációra lehet szüksége, érdemes már most megismerned az új, modern terápiás lehetőségeket, és tájékozódnod a kezelés részleteiről. Egy telefonhívás még nem jelent elköteleződést, viszont választ adhat arra, hogy az adott állapotnál alkalmazható-e ez az új technológia, és milyen személyre szabott terápiás lehetőségek jöhetnek szóba. Előjegyzés és tájékoztatás: Szent Vincent Rehabilitációs Központ, 6724 Szeged, Bakay Nándor utca 50., telefon: +36 70 652 0800, e-mail: [email protected]. Ha neked vagy valakinek a környezetedben szüksége lehet erre a lehetőségre, ne halasszátok későbbre az első lépést: jelentkezzetek most, és kérjetek személyes tájékoztatást.
Szeretettel várnak benneteket a Szent Vincent Rehabilitációs Központban, ahol a legmodernebb technológiák és elkötelezett szakértők segítenek a gyógyulásban. Tegyünk együtt a teljesebb életminőségért és a jövőért!




