Szegedi Arcok

Halász Noémi a Szeged365-nek: Mihálik Edvint nem váltották le

Halász Noémi, a Szeged Jövője Egyesület frissen megválasztott elnöke reagált a tisztújításról szóló cikkünkre, és pontosította, milyen szerepet vállal Mihálik Edvin az egyesületben a jövőben.

Mint korábban megírtuk, tisztújító ülést tartott szeptember 20-án a Szeged Jövője Egyesület, ahol Halász Noémit választották meg az egyesület új elnökének. A közleményük szerint a következő időszakban a helyi közélet erősítésére, új kezdeményezésekre és a szegediek érdekeinek képviseletére szeretnének nagyobb hangsúlyt helyezni.

“EDVIN AZ ÖNKORMÁNYZATI MUNKÁJÁRA HELYEZI A FÓKUSZT”

“Annyi pontosítást engedjetek meg, hogy Edvin nem is indult a tisztújításon, így nem a leváltása történt. Edvin az önkormányzati munkájára helyezi a fókuszt, hogy továbbra is a lehető legjobban képviselhesse azokat, akik évről évre bizalmat szavaztak neki a körzetében. Ettől függetlenül, az egyesületi munkát ugyanúgy segíteni fogja, mint eddig, csak mostantól elnökségi tagként”

– írta Halász Noémi a Szeged365-nek.

MIHÁLIK EDVIN: ÖRÖMMEL TÁMOGATOM NOÉMI MUNKÁJÁT

“Az eredetileg novemberben esedékes tisztújítást előre hoztuk, hogy Halász Noémi vezetésével az egyesületünket felkészíthessük az előttünk álló időszak kihívásaira. Az elnöki pozícióért nem indultam, örömmel támogatom Noémi munkáját elnökségi tagként, az egyesület tagsága az új elnökséget egyhangúlag választotta meg”

írta közösségi oldalán Mihálik Edvin.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb