Magyar Péter: „pénteken reggel először folytatok hivatalos, négyszemközti megbeszélést Ukrajna elnökével”
Magyar Péter kedden jelentette be a Facebook-oldalán, hogy elindult az uniós csúcstalálkozóra Brüsszelbe, ahol az Európai Tanács csütörtöki és pénteki ülésén való részvétel mellett pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán kormányfővel és a visegrádi négyek miniszerelnökeivel is tárgyalni fog.
„A posztban – amelyhez a kormányfő egy fényképet is csatolt, amelyen egy kereskedelmi repülőjárat előtt látható – azt írta: az Európai Tanács csütörtökön és pénteken Brüsszelben sorra kerülő ülésén az európai külső határok védelmének további erősítése, az energiaválság kezelése, és a Magyarország fejlődése szempontjából is kulcsfontosságú hétéves uniós költségvetés lesz a téma” – olvasható az MTI-n.
SZERDÁN A VISEGRÁDI NÉGYEK ELNÖKEIVEL TÁRGYAL, PÉNTEKEN PEDIG ZELENSZKIJJEL
Az állam- és kormányfők találkozója előtt szerdán a visegrádi négyek miniszterelnökeivel tárgyal, csütörtökön a csúcs előtt pedig részt vesz a néppárti kormányfők találkozóján és az olasz miniszterelnök által összehívott kohéziós egyeztetésen – sorolta. „Pénteken reggel először folytatok hivatalos, négyszemközti megbeszélést Ukrajna elnökével” – áll Magyar Péter bejegyzésében. A péntek éjszakai hazaérkezéséig Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes koordinálja a kormányzati munkát – írta a kormányfő.



