Közélet

Hat volt igazságügyi miniszter meghallgatásáról döntött az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottsága

Az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága csütörtöki ülésén hat volt igazságügyi miniszter, Dávid Ibolya, Navracsics Tibor, Trócsányi László, Tuzson Bence, Varga Judit és Vastagh Pál meghallgatásáról, illetve írásbeli nyilatkoztatásáról, és Répássy Róbert volt igazságügyi minisztériumi államtitkár és Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtó meghallgatásáról is döntött.

„Navracsics Tibort, Trócsányi Lászlót, Tuzson Bencét, Varga Juditot, Répássy Róbertet és Kiss Ferencet személyesen, a testület október 28-án és november 13-án sorra kerülő ülésén kívánja meghallgatni a bizottság, míg Dávid Ibolyától és Vastagh Páltól írásbeli nyilatkozatot várnak, amelynek határideje november 9” – olvasható az MTI-n.

A BIZOTTSÁG ELNÖKE A KÖZPÖNTI NYOMOZÓ FŐÜGYÉSZSÉG VOLT FŐÜGYÉSZÉT IS MEGHALLGATNÁ

Az ülés elején Toroczkai László (Mi Hazánk), a bizottság elnöke jelezte, hogy szükségesnek tartja Fürcht Pálnak, a Központi Nyomozó Főügyészség volt főügyészének meghallgatását is, ám erről nem döntött a bizottság. Mint mondta: úgy érzékeli, hogy az elmúlt napokban történt bejelentések, illetve sajtóhírek miatt a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetőjének szóbeli meghallgatása is aktuálissá válik. Hozzátette: ezért a nyilvánosságon keresztül is szeretne üzenni a korábbi főügyésznek, hogy szeretettel várják a jelentkezését az Országgyűlés Hivatalánál, illetve a vizsgálóbizottságnál. „Egészen biztos vagyok abban (…), hogy tud releváns információkkal szolgálni a végrehajtómaffia működésével kapcsolatban” – fogalmazott.

KISS FERENCET A TÉNYFELTÁRÓ MUNKÁJA ÉS KORÁBBI BESZÁMOLÓI MIATT HALLGATNÁK MEG

Kiss Ferenc meghallgatásának szükségességét azzal indokolta, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben folytatott tényfeltáró munkája nyomán már a sajtónak is nyilatkozott a „végrehajtói maffia” tevékenységéről, arról, hogy miként adták-vették pénzért a végrehajtói helyeket. Ezt többórányi titokban rögzített hangfelvétellel is tudja bizonyítani – tette hozzá. „Egészen biztos vagyok abban, hogy még az eddig a nyilvánosság által megismert információkon túl is tud információkat szolgáltatni a vizsgálóbizottság számára” – mondta a bizottsági elnök.

A TERVEK SZERINT TÖBB MINT 60 SZEMÉLYT HALLGATNÁNAK MEG

Hozzáfűzte, hogy az érintett személyeket, „különösen a végrehajtási rendszer jogszabályi, intézményi, felügyeleti és pénzügyi működésének átfogó feltárása, valamint a Schadl-Völner ügyben is felmerülő kinevezési, díjazási és politikai befolyásolási mechanizmusok megismerése” érdekében kívánja meghallgatni, illetve nyilatkozatra kötelezni a testület. Végül emlékeztetett arra, hogy a munkaterv szerint több mint 60 személyt kívánnak szóban meghallgatni, illetve írásbeli nyilatkozatra kérni a következő hónapokban. A vizsgálat nyomán javaslatot kívánnak tenni az Országgyűlés számára az új és a jelenlegi gyakorlatnál sokkal jobb, emberségesebb nonprofit végrehajtási rendszer kialakítására – mondta Toroczkai László.

A BIZOTTSÁG HAT MEGHALLGATÁSBÓL ÖTRŐL EGYHANGÚLAG DÖNTÖTT

A hat volt igazságügyi miniszter közül ötnek, illetve Répássy Róbertnek és Kiss Ferencnek a meghallgatásáról és nyilatkoztatásáról egyhangúlag döntött a bizottság. Tuzson Bence esetében a KDNP képviselője, Nacsa Lőrinc, aki helyettesítőként Balla György (Fidesz) nevében is szavazott, tartózkodott.

Kapcsolódó cikkek

Ezt láttad már?
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb