Ittasan halálra verte mozgássérült lakótársát egy szegvári férfi, Szegeden tárgyalják az ügyét
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a szegedi bíróság januárban elrendelte annak a szegvári férfinak a letartóztatását, aki súlyosan bántalmazta mozgáskorlátozott lakótársát, és az áldozat meghalt. A jelenleg 36 éves férfit különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolják, a per pénteken kezdődött a Szegedi Törvényszéken.
„A büntetett előéletű, legutóbb zsarolás miatt elítélt férfi tavaly év elején költözött a sértett házába albérlőként. A sértett csecsemőkori agyi bénulásban szenvedett, nehezen mozgó bal lába miatt instabil volt a járása, egy kisebb lökéstől már elesett, nem tudta magát megtartani” – foglalta össze a gyilkosság előzményeit az MTI.
A VÁDLOTT NEM ELŐSZÖR BÁNTALMAZTA A SÉRTETTET
A vádlott és a sértett napi rendszerességgel közösen italoztak. A vádlott többször erőszakosan lépett fel a sértettel szemben, és azt mondta neki, „eltemetlek, te kutya”. Január 2-án harmadik lakótársukkal közösen italoztak, lerészegedtek, ezért társuk aludni ment.
AZ ÁLDOZAT MÉG AZNAP ESTE BELEHALT A SÉRÜLÉSEIBE
Este a vádlott összeszólalkozott a sértettel, majd bántalmazni kezdte: legalább tíz alkalommal megtaposta fején és a felsőtestén, többször meg is ütötte a földön fekvő, de fogyatékossága miatt védekezésre csak korlátozottan képes férfit. A súlyos bántalmazásba az áldozat még este belehalt. A vádlott a holttestet felrakta az ágyra, majd elment lefeküdni. Másnap reggel a vádlott felkeltette harmadik lakótársukat, és közölte vele, hogy a sértett nem lélegzik, mert agyonverte őt.
A FÉRFI ÉLETE MEGMENTHETŐ LETT VOLNA
A szakértői vélemény szerint a többi közt borda- és arccsonttörést, agyzúzódást elszenvedő férfi életét az idejében érkező segítség és orvosi ellátás még megmenthette volna. A szakértő megállapította azt is, a sértett ittassága befolyásolta védekezőképességét.
FEBRUÁRBAN VÁRHATÓ A DÖNTÉS
A korábban a bűncselekményt beismerő vádlott a bántalmazás tényét elismerte, de annak súlyosságát a bíróság előtt már vitatta, ezért az ügyben a törvényszék előreláthatólag februárban tárgyaláson dönt.



