Többször nyakon szúrta, majd hipóval öntötte le ismerősét egy szegedi férfi – életfogytiglant is kaphat
Mint megírtuk, 2024 őszén egy idős férfi egy újszegedi garázsban nyakon szúrta egy ismerősét, aki a helyszínen életét vesztette. A férfi pere pénteken kezdődött el a Szegedi Törvényszéken.
„A jelenleg 57 éves férfit nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják. Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról, életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a férfi legkorábban 30 év után bocsátható feltételes szabadságra” – olvasható az MTI-n.
EGY NÉZETELTÉRÉS VEZETETT A GYILKOSSÁGHOZ
A vádirat szerint a férfi és a későbbi áldozat – akik egymással jó kapcsolatot ápoltak – 2024. szeptember 26-án a sértett szegedi garázsa előtt futottak össze. Beszélgetés közben a vádlott pénzt kért kölcsön a sértettől, aki ezt megtagadta. A vádlott tudott arról, hogy a sértett készpénzt tart magánál, és arról is tudott, hogy folyószámláján nagyobb összegű pénzt takarított meg, továbbá ismerte a sértett bankkártyájához tartozó PIN-kódot is.
A VÁDLOTT NYAKON SZÚRTA AZ ÁLDOZATOT
A vádlott a kölcsön magtagadása után elhatározta, hogy megszerzi a sértett pénzét. A 69 éves áldozatnál lényegesen jobb fizikai állapotban lévő vádlott az egyik polcról magához vett egy nyolccentis pengéjű kést, majd az ülő, járásban és mozgásban korlátozott sértettet először nyakszirten, majd tarkón szúrta, úgy, hogy a nyakcsigolya tövisnyúlványának egy darabja kitört. A vádlott becsukta a garázs ajtaját, majd visszament a sértetthez és még egy alkalommal nyakon szúrta. A szúrás átmetszette a jobb oldali belső fejverőeret, ami miatt a sértett elvérzett.
A GYILKOSSÁG UTÁN HIPÓVAL ÖNTÖTTE LE A HOLTTESTET
A vádlott ruhadarabokkal letakarta a holttestet és hipóval is leöntötte. A férfi magához vette az áldozat oldaltáskáját, benne 220 ezer forint készpénzzel, a bankkártyával, okmányokkal és egy mobiltelefonnal. A vádlott megpróbált pénzt fölvenni az áldozat számlájáról, de nem járt sikerrel, a sértett telefonját azonban eladta. Az áldozat holttestét csak október közepén fedezték föl, de a rendőrség egy nap alatt azonosította és elfogta a vádlottat.
NEM ISMERTE EL A BŰNÖSSÉGÉT
A vádlott a vallomástételt megtagadta és nem ismerte el bűnösségét, így az ügyben tárgyaláson dönt a bíróság.
Az esetről korábbi cikkünkben is beszámoltunk:



