Mindenmás

3 és 10 év közötti tartamú végrehajtandó szabadságvesztés lett a költségvetési csalás vége, döntött a Szegedi Törvényszék

A Szegedi Törvényszék különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben döntött – nem jogerősen – 19 vádlott büntetőjogi felelősségéről – írja a Szegedi Törvényszék honlapján.

A nem jogerős ítélet tényállásának lényege szerint az I–XIV. rendű vádlottak 2011 augusztusa és 2013 októbere között bűnszervezetet működtettek, amelynek célja költségvetést károsító csalások sorozatos és folyamatos jelleggel történő elkövetése volt. A bűnszervezet célja a ténylegesen európai uniós beszerzés keretében, adózatlanul behozott és Magyarországon értékesített főként édesipari, továbbá egyéb termékek után a belföldi értékesítést terhelő általános forgalmi adó kikerülése, meg nem fizetése volt.

VALÓTLAN TARTALMÚ ADÓBEVALLÁSOKAT NYÚJTOTTAK BE

Ennek érdekében a vádlottak valótlanul, belföldi beszerzés látszatát keltve, a beszerzést terhelő általános forgalmi adót az értékesítést terhelő általános forgalmi adóból levonásba helyezték és ily módon valótlan tartalmú adóbevallásokat nyújtottak be az illetékes adóhatósághoz. Az ezen tevékenységből származó jövedelemmel összefüggésben pénzmosási cselekményeket végeztek, melyhez ügyvédként a XVII., XVIII. és XIX. rendű vádlottak bűnsegédként nyújtottak segítséget.

MÁSFÉL MILLIÁRD FORINT VAGYONI HÁTRÁNYT OKOZTAK

A vádlottak magatartásukkal az általuk működtetett gazdasági társaságok tényleges általános forgalmi adó fizetési kötelezettsége tekintetében az állami adóhatóságot megtévesztették és ezzel a költségvetésnek csaknem másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak. A bűnszervezet céljainak elérése érdekében létrehozott, külföldi beszerzést biztosító, valamint a belföldi értékesítési láncolatban résztvevő gazdasági társaságok nem voltak az adóhatóság számára látható kapcsolatban egymással. A több szereplőt érintő, szerteágazó ügyben több mint három évig tartó nyomozást követően az első fokon eljáró bíróság további négy évig tartó bizonyítási eljárás eredményeként mind a 19 vádlott bűnösségét megállapította a tettesként vagy bűnsegédként megvalósított bűncselekmények miatt.

SZABADSÁGVESZTÉS, PÉNZBÜNTETÉS LETT A VÉGE

A bíróság a költségvetési csalás bűntettét a bűnszervezet tagjaként megvalósító I–XIV. rendű vádlottakat – más, kapcsolódó bűncselekmények miatt is – 3 és 10 év közötti tartamú végrehajtandó szabadságvesztés mellett közügyektől eltiltásra, másfél és tizenöt millió forint közötti pénzbüntetésre, emellett az I–IV. rendű vádlottakat gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra is ítélte. A költségvetési csalás bűntettében nem részes, de kapcsolódó pénzmosás bűntettét és más bűncselekményeket megvalósító XV–XIX. rendű vádlottakat végrehajtásában 4, illetve 5 év tartamra felfüggesztett, 2 évet meg nem haladó tartamú szabadságvesztés-büntetésre, az ügyvédként tevékenykedő XVII–XIX. rendű vádlottakat emellett jogi szakvizsgához kötött foglalkozástó való eltiltásra is ítélte. A bíróság az ügyben érintett jogi személyekkel szemben több mint négymilliárd forint pénzbírságot szabott ki és a II., III., IV., XV. és XVI. rendű vádlottakkal szemben összesen több mint kétmilliárd forint vagyonelkobzást rendelt el.

NEM JOGERŐS AZ ÍTÉLET, FELLEBEZHETNEK

A bíróság ítéletével szemben az ügyészség 3 munkanapot tartott fent esetleges fellebbezésének bejelentésére, a jelen lévő I., II., III. és XIII. rendű vádlottak felmentésük érdekében jelentettek be fellebbezést, a vádlottak védői – egy védő kivételével, aki 3 munkanapot tartott fent esetleges fellebbezésének bejelentésére – valamennyien fellebbezést jelentettek be felmentés, enyhítés, minősítés megváltoztatása okán, így az ítélet nem emelkedett jogerőre.

Forrás: szegeditorvenyszek.birosag.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb