„A hit és a remény a legnagyobb éltető erő, ami átsegít a nehézségeken” – exkluzív interjú Révész Sándorral, aki stroke-ja után a szegedi Szent Vincent Rehabilitációs Központban lépett a gyógyulás útjára

Jövő márciusban lesz két éve, hogy Révész Sándor, a Piramis énekese stroke-ot kapott. Az azóta eltelt idő megannyi megpróbáltatást rejtett az előadóművész számára, hatalmas erőt, hitet és kitartást kíván a mai napig tőle abban a küzdelemben, mely a gyógyuláshoz vezet. Ezen a rögös úton óriási segítséget nyújt számára a szegedi Szent Vincent Rehabilitációs Központ, ahol a kezdetektől fogva hatalmas szakértelemmel támogatják őt a teljes felépülésben. A rehabilitációról, a mindennapokról és arról, mi hiányzik a stroke óta legjobban az énekes életéből, Révész Sándorral beszélgettünk.

OLYAN, MINT EGY TÜRELEMJÁTÉK

Mint beszélgetésünk elején elmondta, a rehabilitáció, a gyógyulás folyamata olyan, mint egy hosszú türelemjáték és az ilyesféle feladatokból ő szerencsére jól szokott vizsgázni, ezért szívből reméli, hogy ezt a küzdelmet is sikerül majd végigcsinálnia. „Ennek a mindennapjait megélni óriási figyelmet és fegyelmet kíván az embertől. Hála Istennek én úgy érzem, ezekben a dolgokban jeleskedek a tőlem telhető módon és igyekszem, hiszen szeretnék meggyógyulni” – árulta el az énekes.

EGY PERCIG NEM KESEREDEK EL, HOGY VANNAK DOLGOK, MELYEK NEHEZEBBEN MENNEK

Hozzátette, ahhoz, hogy elérje célját, elengedhetetlen a mindennapi gyógytorna, melyet, ha kell, szorgalmasan egyedül is elvégez, de szerencsére a mindennapi mozgásokban nem akadályozza korábbi stroke-ja. „Mindent el tudok önállóan végezni, például a lépcsőzés is megy már. Természetesen nem olyan könnyű, mint régen volt, amikor hármasával szedtem a fokokat, de hát 70 éves elmúltam, amihez maximálisan úgy érzem, hogy asszimilálódok felfogásban is, úgyhogy egy percig nem keseredek el, hogy vannak dolgok, melyek nehezebben mennek. Nincs nosztalgiám iránta, hogy valami régebben jobb volt, bizonyos mozgások könnyebben mentek, ezen nem idegesítem magam. Ez is a türelemjáték része” – avatott be bennünket a részletekbe Révész Sándor.

NAGYON FONTOS, HOGY A FELÉPÜLÉSHEZ MINDEN SEGÍTSÉGET MEGKAPJON AZ EMBER

Az énekes útja a gyógyulás felé pedig egy levéllel kezdődött, melyet Détári Vilmos, a Szent Vincent Rehabilitációs Központ alapítója küldött számára. Détári Vilmos súlyos stroke-ja után maga is megtapasztalta, milyen fontos, hogy ebben a helyzetben a felépüléshez minden segítséget megkapjon az ember. „Maga az a hitelesség, ami az ő életében is sajnos komoly szerepet játszott, szólította az ő szívét, hogy a hozzá hasonló dolgokat átélő embereknek segítsen, úgyhogy én ennek az egyik haszonélvezője lettem, olyan értelemben, hogy személyesen az ő meghívására mentem el a Rehabilitációs Központba” – idézte fel a kezdeteket Révész Sándor.

EMBERSÉGGEL, BARÁTSÁGGAL ÉS SZERETETTEL FOGADTAK

Elmondta, az ott töltött idő alatt megtapasztalhatta azt a hatalmas profizmust és magasfokú ellátást, amit a Központ biztosít a betegeinek, így abszolút nyugalomban és békességben telt a terápiája, még amellett is, hogy nagyon feszes, kemény munka folyt minden egyes nap. „Én mindig is a munka híve voltam, nem szeretek tétlenkedni. Igyekeztem mindig jól teljesíteni. Minden maximális volt ott, hálával és köszönettel tartozom mindenkinek, aki tett értem. Mindenekelőtt a Fannikának és a Vilikének, akik emberséggel, barátsággal és szeretettel fogadtak” – mondta el az énekes.

MINDENT MEGTETTEM, AMI TŐLEM TELT

„Amikor ez az egész megtörtént, én teljes nyugalomban elfogadtam, egy percig nem estem pánikba. A tőlem telhető módon megőriztem a humoromat. Egy sikeresnek mondható ötven valahány éves zenei tevékenységet követően mondhattam azt, hogy édes, jó Istenem, úgy érzem, mindent megtettem, ami tőlem telt. Ennek a megnyugvása tükröződik minden pillanatomban, akkor is, amikor megtörtént a baj és azóta is mindennap” – vallja Révész Sándor, aki azt is elárulta, nem is a fellépések, a színpad világa hiányzik a számára a legjobban.

HA A TEREMTŐ ÚGY AKARJA, AKKOR ÚGYIS LESZ

„Őrületes nagy természetjáró ember voltam, aki akár hetente háromszor-négyszer is 20 kilométeres erdei barangolásokra ment el és teljesítette azokat. Ha valami iránt nosztalgiám van, azok az erdei séták, az erdőnek a nyugalma és a békessége. Tudom, hogy furcsán hangzik, de a legkevésbé van előtérben a színpad. A munkásságom egész életemben rengeteg örömet okozott, remélem, hogy én is a közönségnek, de ennek a nosztalgikus pillanatai soha nem gyötörnek. Az nagyon fájó lenne, ha folyton arra gondolnék vágyakozva, hogy de jó lenne újra a színpadon állni. Ha a Teremtő Isten úgy akarja, akkor úgyis így lesz, ha pedig nem akarja, akkor abból sincsen semmi baj” – mondta el az énekes, majd hozzátette, szívből úgy érzi, ő elvégezte, azt, amit el kellett, s ha még van dolga, úgyis meg fogja tudni csinálni.

A HIT ÉS A REMÉNY A LEGNAGYOBB ÉLTETŐ ERŐ

Mint mondta, ha valaki hozzá hasonló helyzetbe kerül, s a stroke miatt egy hosszadalmas és nehéz gyógyulás vár rá, a hit és a remény lehet a legnagyobb éltető erő, ami átsegítheti a nehézségeken. „Ez az, amit a fiataloknak és bárkinek, aki stroke-on esett át tudnék üzenni, hogy meg kell találni azokat az erőforrásokat és azokat az örömmorzsákat, amiből tudunk azután táplálkozni”

MNDEN FELTÉTELT MEGAD A SZENT VINCENT REHABILITÁCIÓS KÖZPONT A GYÓGYULÁSHOZ, MOST MÁR BUDAPESTEN IS

S, mint ahogy Révész Sándornak segítettek, a Szent Vincent Rehabilitációs Központ pont ezen dolgozik, hogy a hit és a remény mellett komoly szakemberekkel támogassák a betegek rögös útját a gyógyuláshoz. A jó hír pedig, hogy erre a pótolhatatlan segítségre már nem csupán Szegeden van lehetőség, ugyanis a Központ most már Budapesten is fogadja a felépülni vágyó pácienseket. „Egy hatalmas hurrá nekik! Az a szakmaiság, ahogy ők hozzáállnak ehhez az egészhez, amit a Vilike sajnálatos személyes tragédiája pecsételt nagyon-nagyon hitelessé, az önmagáért beszél. Ez egy olyan mágnes, ami hihetetlenül vonzza és természetesen indokolttá teszi azt, hogy az ő segítőkészségével éppen most Budapesten is avattak rehabilitációs központot, amihez minden létező jót és szerencsét kívánok nekik. És minden gyógyulófélben lévő embernek sok-sok kitartást és szeretet kívánok, mert Vilikééken semmi nem múlik. Ők minden feltételt megadnak ehhez” – zárta gondolatait Révész Sándor.