Közélet

Viszlát, iPhone! Betiltják a mobiltelefon – és okoseszköz használatot az összes magyar iskolában

Fontos változás érkezik a szegedi diákok mindennapjaiban, szeptember 1-től ugyanis tilos lesz mobiltelefont és okoseszközt bevinniük a tanórákra. Mint egy frissen megjelent kormányzati beadvány írta, az érintett kütyüket érkezéskor, minden reggel le kell majd adniuk a tanítási nap teljes időtartamára. Az iskolákban, kollégiumokban tiltott eszközök listáján egészen furcsa (és szülői szemmel ijesztő) tételek is szerepelnek, olyanok, mint a dobócsillag vagy a szigonypuska.

A törvénymódosítási javaslatcsomagot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be, még a választás másnapján. A procedúra villámgyors volt, az Országgyűlés 24 órával később, a kormánypártok többségével, kivételes eljárással már el is fogadta az IDE kattintva elérhető beadványt. A legfontosabb a salátatörvényben, hogy az iskolákban és kollégiumban ezentúl lesz egy tiltott tárgyak listája, amelynek betartása érdekében a tanároknak és az iskolaőröknek joga lesz átkutatni a diákok táskáját.

Szeptember 1-től két kategóriába sorolják az iskolákban nemkívánatos eszközöket, lesznek

  • tiltott,
  • és használatukban korlátozott tárgyak.

ÍME A TILTOTT TÁRGYAK LISTÁJA: NINJA DOBÓCSILLAG, RAMBO-KÉS, DROG

A tiltott tárgyak közé tartoznak a „közbiztonságra különösen veszélyes eszközök és az azokkal kapcsolatos egyes tevékenységek – szemlézte a törvényt az Index. Mint írták, ide értendő minden olyan tárgy, amelynek birtoklása a szabálysértési törvény vagy a Büntető törvénykönyv szerint büntetendő, és minden olyan termék, amit 18 év alatti nem is vásárolhat.

A tiltott tárgyak között többek között az alábbiak szerepelnek:  

  • 8 centiméter szúróhosszúságú vagy vágóélű szúró- vagy vágóeszköz; 
  • dobócsillag; 
  • rugós kés; 
  • felajzott íj; 
  • szigonypuska; 
  • parittya; 
  • csúzli; 
  • ólmosbot;
  • gázspray, 
  • elektromos sokkoló; 
  • mechanikus vagy elektromos zárnyitó szerkezetek;
  • alkohol;
  • dohánytermék;
  • energiaital;
  • kábítószer.

VISZLÁT, IPHONE!

A használatban korlátozott tárgyak közé tartoznak a telekommunikációs eszközök – különösen a mobiltelefonok –, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök és az internet elérésre alkalmas okoseszközök. 

Szeptember 1-től tilos lesz használni a fentieket:

  • az általános iskola 1–8. évfolyamán, a teljes tanítási napon, 
  • a gimnázium 5–12. évfolyamán, a teljes tanítási napon, 
  • a szakgimnázium 9–13. évfolyamán, a teljes tanítási napon,  
  • a kollégiumokban a foglalkozások ideje alatt, 
  • az alapfokú művészeti iskola minden évfolyamán a foglalkozások, tanórák és az intézményben töltött idő alatt, 
  • és a szakiskola minden évfolyamán a foglalkozások, tanórák és az intézményben töltött idő alatt.

A lap szerint a tárgyakat a tanítási nap kezdetén le kell adni a tanítási nap időtartamára, és ezalatt a tárgyat elzárt helyen kell tárolni. A kormányrendelet-tervezet szerint „az átvett tárgyat az átvétel időpontja szerinti állapotban kell visszaadni”. 

TÖBBÉ NEM AD SZÁRNYAKAT – BETILTANÁK A 18 ÉVEN ALULIAK ENERGIAITAL-FOGYASZTÁSÁT

Mint korábban írtuk, egy másik, a diákokat érintő rendelet is készülőben van: ezentúl a 18 éven aluliak energiaital-fogyasztását is korlátoznák, egy KDNP kezdeményezés nyomán.

Két év alatt összesen 565 esetben érkezett jelentés az energiaital-fogyasztással összefüggő rosszullétekről, kellemetlen tünetekről, ami pedig a leginkább aggasztó, hogy az érintettek 74%-a fiatalkorú volt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb