Szegedi Arcok

Megérkezett Győrbe az ásotthalmi Patrik, aki szamarával, Fülessel sétál – már nincs sok hátra a célig

Hatalmas szeretet és érdeklődés övezi Koszonits Patrik és hű szamara, Füles útját, akik gyalog járják be szinte az egész országot – írtuk meg vasárnap, amikor az ásotthalmi fiút elkaptuk egy interjúra. Mint kiderült, azóta már megérkezett Győrbe szamarával.

“Ma Győrben jártunk! Köszönöm a sok jó szót” – írta Patrik az Ott vagyunk már? nevű oldalára kedden, ahol nyomon lehet követni a vadregényes útját. Ekkor már 27. napja volt úton az ásotthalmi fiú Fülessel, ám a végső cél még odébb van.

MENET KÖZBEN MÓDOSULT A VÉGÁLLOMÁS

Mint korábban megírtuk, Patrikék bejárták már Kiskunhalastól kezdve, Soltvadkerten, Kiskőrösön, Dunaföldváron, Szabadbattyánon, Várpalotán át Bakonykoppányig sok-sok települést, és még közel sincs a vége. Mint Patrik elmondta nekünk, eredeti célállomása Győr-Moson-Sopron vármegyében Rábatamási környékén lett volna, de úgy döntött, módosítja az útvonalat. 

MOSONMAGYARÓVÁR A CÉL

“Mosonmagyaróvár lesz a végállomás, ahol várnak a barátaim. Szigetközt meg nem szabad kihagyni. Ásványrárón van a legjobb halászlé ott mindenképpen meg kell állnom” – árulta el Patrik. Győr után a következő állomások vannak tervben:

  • Győrújfalu
  • Győrzámoly
  • Győrladamér
  • Dunaszeg
  • Ásványráró
  • Hédervár
  • Darnózseli
  • Arak
  • Püski
  • Kisbodak
  • Dunasziget
  • Doborgazsziget
  • Dunakiliti
  • Feketeerdő
  • Mosonmagyaróvár

Mint láthatjuk, a kaland még korántsem ért véget, mint Patrik elárulta, tervei szerint valamikor augusztus elején érkezhetnek meg Mosonmagyaróvárra.

A teljes interjúnkat itt tudod elolvasni:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb