Szegedi Arcok

Nyolc olimpia, 58.564 letekert kilométer, négyszer ennyi kilométer felkészülés: a szentesi kerékpározó Hős, Cseuz Laci bácsi mesél elképesztő útjairól az ötkarikás játékokra

Hazaért Párizsból Szentes bajnoka, Cseuz László, aki 80 évesen vágott neki a nyolcadik olimpiájának kerékpárral – írtuk meg kedden. Eddigi legkeményebb útjáról számtalan élménnyel tért haza, ezekről faggattuk most a szentesi testnevelőtanárt, aki azt is elárulta, a Párizsba letekert 1993 kilométeres út után, milyen célokat tűzött ki maga elé.

PÁRIZS MÁR A NYOLCADIK OLIMPIA VOLT A SORBAN

Laci bácsi, a szentesi biciklis hős, elképesztő bravúrt hajtott végre: 80 évesen elbiciklizett Párizsba, összesen 1993 kilométert tekert a testnevelőtanár az olimpiára. Laci bácsinak már nem ez volt az első rodeója, mint beszélgetésünk során elmondta, ez már a nyolcadik olimpiája volt, ahová kétkeréken érkezett. Egyedül Tokióba nem juthatott el a Covid miatti lezárások nem tették ezt lehetővé, pedig már a szállása és a jegye is megvolt az olimpiára.

MINDEN A BARCELONAI OLIMPIÁVAL KEZDŐDÖTT

Mint mesélte, minden azzal kezdődött, hogy a lányával együtt sok éven át triatlonoztak. 1992-ben, mikor ő 16 éves lett, pont abban az évben rendezték meg a barcelonai olimpiát. Ekkor jött az ötlet, -Laci bácsi már nem is emlékszik, melyikük kezdeményezte-, hogy tekerjenek el az ötkarikás játékokra. A gondolatot követték a tettek, s ezután már nem volt megállás. Laci bácsi először a lányával, majd egyedül, de minden olimpiai évben nekivágott a bravúros kerékpártúrának. Kivéve Tokiót, amikor hiába volt leszervezve már az egész út, a Covid sajnos közbeszólt.

NEM VOLT MEGÁLLÁS

“Barcelona után jött a következő olimpia, Atlanta, majd Sydney. Akkor azt mondtam, elég, három a magyar igazság, megvolt a három olimpia. Továbbra is rendszeresen sportoltam, ezért végül nekivágtam az athéni és a pekingi olimpiának is. Úgy gondoltam, olimpiai karikából is öt van, akkor ez is megvan. Azt hittem, hogy ezzel vége, de mivel az egészségem megengedte, jött még három olimpia, így az idei párizsival összesen nyolc olimpiára jutottam el kerékpárral” – idézte fel Laci bácsi.

KOMOLY FELKÉSZÜLÉS ELŐZTE MEG AZ UTAT

Azt is elárulta, a kerékpártúrát komoly felkészülés előzi meg. A párizsi olimpiára például már egy éve elkezdte edzeni magát. Kezdetnek, mert fel akarta mérni fizikai állapotát, minden jelentősebb előkészületek nélkül egy nap alatt lebiciklizett Szentesről a Balatonra, majd szintén egy nap alatt körbetekerte a Balatont, a következő napon pedig hazatekert Szentesre. Így három nap alatt sikerült megtennie 618 kilométert. Ezután úgy látta, ha erre képes, nem lesz gond egy év múlva sem és alapos felkészüléssel nekivághat a közel kétezer kilométeres útnak a párizsi olimpiára.

AZ EDDIGI LEGKEMÉNYEBB ÚT

Laci bácsi azt is elmondta, ez volt eddigi legkeményebb útja. Sokkal nehezebb volt, mint amire számított. 28 évvel ezelőtt ugyanis már egyszer megtette ugyanezt az utat Párizsig, de emlékeiben úgy élt, az emelkedők könnyebben leküzdhetők. “Nem tudtam azt, hogy az ember 80-an felett már nehezebben teljesíti a hegymászásokat, mint korábban. Jártam már ezen az úton vagy hasonlón, de úgy éreztem, hogy a hegyek nem voltak ilyen magasak, a dombok nem voltak ilyen kegyetlenek, mint most” – árulta el.

DIADALÍV, BAZILIKA ÉS TALÁLKOZÁS OLIMPIKONUNKKAL

Az biztos, minden nehézségért kárpótolta az érzés, hogy sikerült teljesítenie kitűzött célját, az ott szerzett sok-sok élmény már csak a hab volt a tortán. Már a szállodában egy volt szentesi tanítványa fogadta, aki az ott töltött következő két napján mindenhova elkísérte őt. “Így jutottam fel a Diadalív tetejére, vagy a Bazilikához, de jártam Ady Endre emlékházánál is, ahol annak idején Lédával gyakran találkozott. A legnagyobb élmény viszont kétségtelenül az volt, hogy találkozhattam Muhari Eszterrel” – idézte fel Laci bácsi.

OLIMPIAI ÉREM KERÜLT LACI BÁCSI NYAKÁBA

Sőt, mint megírtuk korábban, nem csak találkozott a párizsi olimpia első magyar érmes párbajtőrözőjével, hanem olimpikonunk a nyakába is akasztotta gyönyörűen csillogó bronzérmét. “Ez a fiatal lány, amikor megtudta, hogy biciklivel jöttem Szentesről, szinte lelkendezett, nagyon nagy örömmel és tisztelettel fogadott. Még az érmét is ideadta, hogy akasszam a nyakamba, mert megérdemlem” – emlékezett vissza az élményre, amit biztosan nem felejt el sosem.

“TISZTELETBELI OLIMPIKON”

Laci bácsi bravúros teljesítményét még a párizsi magyar konzulátus is nagy elismeréssel köszöntötte. “Őszintén gratulálunk Laci bácsinak a fantasztikus teljesítményhez és ezúton is jelezzük számára, hogy az érmeseknek járó tortát neki is, mint tiszteletbeli olimpikonnak megítéltük, és amint lehetőségünk adódik a személyes találkozásra ünnepélyesen megajándékozzuk vele!” – írta közösségi oldalán az Ambassade de Hongrie à Paris – Magyarország Nagykövetsége, Párizs. Sajnos Laci bácsi mire sor kerülhetett volna az ünnepélyes megajándékozásra már hazajött Szentesre, de maga a gesztus, s az, hogy tiszteletbeli olimpikonnak avanzsálták őt, hihetetlenül jó érzés számára.

“AZ ÚT ELŐTT MEGÍRTAM A VÉGRENDELETEM”

Két csodás párizsi nap után eljött az indulás ideje. Laci bácsi eredetileg kétkeréken tekert volna haza is, ám, ahogy elmondta, nem akarta kockáztatni, hogy a visszaúton netalán bármi probléma történjen, ezért megváltoztatta döntését. “Az út előtt megírtam a végrendeletem, ha bármi történik velem, mit szeretnék. Hiszen benne volt az is, hogy nem élem túl. Tudtam, hogy ez egy veszélyes vállalkozás. Lehetett volna defektem, jöhetett volna egy betegség, vagy akár el is üthettek volna. Szerencsére azonban semmi problémám nem volt”. Laci bácsi abba is beavatott bennünket, az odaúton 243 km-rel többet tekert, mivel egy szakaszon eltévedt. Végül gyermekei voltak azok, akik meggyőzték, hogy repülővel jöjjön haza.

“VAGY KERÉKPÁRRAL, VAGY SEHOGY”

Laci bácsi most már itthon van. S, noha elhatározása szerint a következő, Los Angeles-i olimpiára már nem kerékpározik ki, tervei még bőven vannak. “A sportot nem tudom abbahagyni. Hetente biztosan akár háromszor-négyszer is letekerem a Szentes-Csongrád távot, az oda-vissza 22 kilométer. Úszni is eljárok, ahogy eddig is. Nem tudom elképzelni, hogy sport nélkül éljem a hátralévő életem. De Los Angeles kerékpárral elképzelhetetlen lenne, már a párizsi út is közel volt az elképzelhetetlenhez. Repülővel pedig nem megyek, vagy kerékpárral, vagy sehogy” – zárta gondolatait Laci bácsi.

És itt a végén mutatjuk Laci bácsi útját számokban:

Szentes-Párizs:

  • összesen: 1993,9 megtett kilométer,
  • napi átlag: 117,2 kilométer.
  • A nyolc olimpián összesen 58.564 kilométert tett meg kerékpárral.
  • Ennek körülbelül a négyszerese az a kilométer mennyiség, amit a felkészüléssel eltöltött.

Szívből gratulálunk Laci bácsi és még sok-sok élményekkel teli utat kívánunk!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb