Mindenmás

Gubanc a MÁV-nál: az utasok tolták a vonatpótló buszt, mert nem tudta őket elszállítani a Szegedre tartó járathoz (frissítve)

Mint megírtuk, augusztus 9. és 11. között pályakarbantartási munkák miatt a MÁV vágányzárat rendelt el Cegléd és Kecskemét között, az utasoknak vonatpótló buszokra kell átszállniuk. Olvasónk, Krisztina beszámolója szerint, szombat este azonban a problémamegoldással újabb probléma született, ugyanis a szóban forgó pótlóbusz járatot végül az utasoknak kellett tolniuk Kecskeméten.

A két város között vonatpótlók közlekednek, melyek a ceglédi és kecskeméti állomások elől indulnak. Mivel ezen járatoknak hosszabb a menetideje, a Szeged-Budapest közti gyorsvonattal való utazás menetideje, igencsak kitolódott.

BORÍTÉKOLHATÓ VOLT AZ EGY ÓRÁS KÉSÉS

A minden óra negyvennégy perckor Szegedről induló járatok negyven perccel hamarabb indulnak augusztus 9. és 11. között, mintegy kompenzálva a pótlóbuszok miatt kitolódott menetidőt. Ez esetben, miután a pótlóbusz feladta az elemekkel folytatott epikus küzdelmet, emberi segítségre szorult, akik végül egy órával később folytathatták útjukat Szeged felé. Utazás előtt érdemes időben tájékozódni a pontos indulást illetően.

Szerkesztőségünk érdeklődött a MÁV sajtóosztályánál a történteket illetően, amit bővebb információt kapunk, frissítjük cikkünket.

FRISSÍTVE: VÁLASZOLT A MÁV!

Érdelkődésünkre a MÁV azt írta:

“Vasárnap estig pályakarbantartás miatt a szegedi fővonalon pótlóbuszok közlekednek Cegléd és Kecskemét között.

Szombat este az egyik Ceglédről Kecskemétre tartó pótlóbusz Kecskemét belvárosában a vasútállomás közvetlen közelében, az egyik kereszteződésben meghibásodott. A busz a kereszteződést önerejéből nem tudta elhagyni, így forgalmi akadályt képzett, a többi pótlóbusz részére is. A buszvezető a fennakadás mihamarabbi megszüntetése céljából azonnal műszaki segítséget kért, azonban a jószándékú utasok felajánlották segítségüket, kitolták a buszt a kereszteződésből, így a lehető leghamarabb megszüntetve a forgalmi fennakadást. Az utasok a helyszínről gyalogosan érték el a vasútállomást, ahonnan folytathatták utazásukat Szeged felé.

A vasúttársaság köszöni utasai önzetlen segítségét, azoktól akiket pedig kellemetlenség ért, elnézést kér!”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb