Mindenmás

WizzAir a világ ellen: kényszerleszállást hajtott végre flottájának legöregebb tagja Budapesten (frissítve)

Vasárnap reggel a romániai Craiova reülőteréről London-Luton repülőtérre tartó járat kényszerleszállást hajtott végre Budapesten. A fedélzetén 180 utas tartózkodott, akik a repülőgép, valamint a 6 fős személyzet cseréje után folytatták útjukat Lutonba.

Füst jutott az Airbus A320-as utasterébe, a személyzet két tagja rosszullétre panaszkodott – írta az AirPortál. A pilóták Kecskemét térségben fordultak Budapest irányába, majd reggel 6 óra 11 perckor biztonságosan leszálltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A LÉGKONDIN KERESZTÜL JÖHETETT A FÜST

A füst feltehetően a légkondicionáló rendszeren keresztül jutott az utastérbe. A járat fedélzetén 180 utas tartózkodott, akik a repülőgép, valamint a 6 fős személyzet cseréje után folytatták útjukat Lutonba, 9:51-kor. Az érintett 12,5 éves repülőgép a Wizz Air flottájának egyik legöregebb tagja – írta a szaklap.

FRISSÍTVE: MEGSZÓLALT A WIZZAIR

“A légitársaság W4 3751 számú Craiova-London Luton járata Budapesten szakította meg útját, miután a pilóták szigorú szabályokat betartva a kitérő mellett döntöttek. Európa legfiatalabb flottáját üzemelteti a légitársaság, amely a folyamatos karbantartásra továbbra is rendkívül nagy figyelmet fordít. A Wizz Air ezúton kér elnézést az érintett utasoktól, hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az utasok és a légiközlekedés biztonsága minden esetben a legfontosabb” – írta szerkesztőségünknek a légitársaság.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTokFacebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb