Mindenmás

Karambol az 5-ösön, Balástyánál! Az egyik jármű a tetejére borult (frissítve)

Csütörtökön délután 15 óra körül összeütközött két gépkocsi az 5-ös főút 148-as kilométerszelvényénél, Balástya térségében – tudatta a katasztrófavédelem. Az ütközés következtében az egyik jármű a tetejére borult.

Mint kiderült, csak a vezetők utaztak a járművekben, amelyek közül a kerekein álló kocsit áramtalanították a szegedi hivatásos tűzoltók. A társhatóságok is a helyszínen dolgoznak, teljes útlezárás mellett.

FRISSÍTVE: TERELÉS VAN A BALESET MIATT

A rendőrség tájékoztatása szerint a rendőrök a helyszíni szemle és a műszaki mentés időtartamára az útszakaszt teljes szélességében lezárták. Az egyenruhások a sándorfalvi körforgalom és a Forráskúti út felé terelnek. Mindeközben Szegeden az Algyői út teljesen beállt:

FRISSÍTVE (17:55): KETTEN SÉRÜLTEK MEG A BALESETBEN

A baleset után nem sokkal megtudtuk az Országos Mentőszolgálat Kommunikációs Osztályától, hogy a baleset helyszínéről két személyt szállítottak kórházba, szerencsére csak könnyebb sérülésekkel. Jobbulást kívánunk!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb