Közélet

Ott segítenek ahol tudnak, éjjel-nappal dolgozik 1600 katona a gátakon, vármegyénkből is érkeztek az áradásokhoz

Az árhullám okozta megnövekedett feladatok ellátását napról napra nagyobb létszámban segítik a katonák, mostanra mintegy 1400-an van a gátakon. Vármegyénkből Szentesről is indultak honvédek, hogy ott segítsenek, ahol csak tudnak.

ÉJJEL-NAPPALI SZOLGÁLATOT TELJESÍTENEK A GÁTAKON

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a Duna mentén éjjel-nappal teljesítenek szolgálatot a honvédek, Győr-Moson-Sopron vármegyében Mosonmagyaróvár térségében, két Komárom-Esztergon vármegyei településen: Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Pest vármegyében Vácnál. Ezen kívül katonákat vezényelnek más településekhez, így a védekezésben részt vesznek a katonák Szobon, Zebegényen, Kismaroson, Dunabogdányon és Leányfalun át Sződligetig.

Míg vármegyénket nem érintik az áradások, addig Ausztriában teljes a káosz. A főváros egy része teljesen víz alá került, míg máshol autót sodort el az ár.

Forrás: Index.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb