Közélet

Kiderül, milyen állapotban vannak autóink – közúti környezetvédelmi ellenőrzést és mérést végeznek a szakemberek Szegeden is

Idén 28. alkalommal rendezi meg a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. a közúti közlekedési környezetvédelmi akciót, amelynek legfőbb célja, hogy átfogó képet adjon a Magyarországon forgalomban lévő gépkocsiállomány károsanyag-kibocsátásának évenkénti változásáról, valamint a gépjárművek állapotáról, ideértve az átlagéletkort és az erózió mértékét. A környezetvédelmi akció keretében szeptember 16. és 20. között, öt napon keresztül az ország négy városában, Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden, naponta változó helyszíneken, a területileg illetékes Közlekedési Felügyelőségek mintegy 1000 közúti környezetvédelmi ellenőrzést és mérést végeznek – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden.

A gépkocsik vezetői az ellenőrzés során megismerik autójuk állapotát, az esetleges problémákról tudomást szerezhetnek, a kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedők pedig nem kerülik el a büntetést, amelynek vonzata, hogy két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járművükkel.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával megszervezett méréssorozat Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya, az Európai Mobilitási Hét keretében valósul meg – hívta fel a figyelmet a tárca.

A CÉL: A KÖRNYEZETBARÁT ÉS FENNTARTHATÓ VÁROSI KÖZLEKEDÉS NÉPSZERŰSÍTÉSE

Idén szeptember 16. és 22. között huszonharmadik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. A társadalom környezettudatosságát erősíteni hivatott rendezvénysorozat felhívja a figyelmet a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra, a közlekedési mód felelősségteljes megválasztására, a fenntartható, környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeire, valamint a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére.

“MINDANNYIUNKÉ A TÉR”

Az idei mottó, “Mindannyiunké a tér”, arra hív bennünket, hogy közösen döntsük el, miként használjuk a közterületeket, és gondoskodjunk arról, hogy mindenki kellemes környezetben, biztonságosan és kényelmesen közlekedhessen – hangsúlyozta közleményében az ÉKM. Ehhez illeszkedik a KTI közúti közlekedési környezetvédelmi akciója a forgalomban részt vevő gépjárművek állapotfelmérésére és környezetre káros hatásainak vizsgálatára az Európai Mobilitási Hét programsorozat idején és annak részeként.

MINTEGY 1000 MÉRÉST VÉGEZNEK EL

Az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet szervezésében már huszonnyolcadik alkalommal létrejövő akció során szeptember 16. és 20. között, öt napon át Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden naponta változó helyszíneken, a területileg illetékes Közlekedési Felügyelőségek közúti környezetvédelmi ellenőrzéseket hajtanak végre és mintegy 1000 mérést végeznek.

EZEKRE A MÉRÉSEKRE KERÜLHET SOR

A forgalomban részt vevő gépjárművek károsanyag-kibocsátásának vizsgálata benzin üzemű járművek esetén gázanalizátor (CO, CO2, HC, O2, Lambda érték) segítségével, gázolajos (dízel) üzemű gépjárművek esetén füstölésmérővel (Opacitás mérő készülék) történik. A szokásos gázanalizátoros technológiákon felül részecskeszám-mérésre is sor kerül, amely lehetővé teszi a részecskeszűrők állapotának ellenőrzését, az esetleges átfúrt, módosított vagy bármely módon manipulált szűrők azonosítását – ismertette a tárca.

Ezek a technológiák a műszaki vizsgaállomásokon alkalmazott műszaki megoldásokkal teljesen megegyeznek és megfelelnek a hatályos környezetvédelmi előírásoknak. A méréseket a vizsgaállomásokon is dolgozó, a kormányhivatalokhoz tartozó szakemberek hajtják végre, akik a mérések mellett szemrevételezéses állapotfelmérést is végeznek. Jellemzően szivárgások feltárása, a környezetre káros meghibásodásra utaló nyomok keresése a fő feladat.

SZABÁLYTALANSÁG ESETÉN IDŐSZAKOS MŰSZAKI-KÖRNYEZETVÉDELMI VIZSGÁLATON KELL MEGJELENNI

Ha esetleg szabálytalan módosítás található a gépjárművön, akkor a mérést végrehajtó kollégák felhívják a figyelmet a szabálytalanság meglétéről, annak szükséges helyreállításáról. A gépkocsik vezetői az ellenőrzés során megismerik autójuk állapotát, az esetleges problémákról tudomást szerezhetnek, a kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedők pedig nem kerülik el a büntetést, amelynek vonzata, hogy két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járművükkel.

A TAVALYI AKCIÓ SORÁN A MÉRT JÁRMŰVEK 81%-A MEGFELELT

A tavalyi akció során a megállapított megfelelőségi arány 81,6 százalék volt, azaz a mért járművek 81 százaléka megfelelt a hatályos környezetvédelmi és műszaki követelményeknek – jelezte az ÉKM. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2023. decemberi adatai alapján a hazai forgalomban lévő személygépkocsi-állomány átlagéletkora 15,8 év. Mivel a régebbi gépjárművek gyártása enyhébb környezetvédelmi normák alapján történt, a magasabb átlagos életkor és az ezzel összefüggő gépalkatrészek kopása nagyban hozzájárul a magasabb kibocsátási értékhez.

Környezetünk és egészségünk megóvása érdekében globális cél a nem megfelelő járművek arányának csökkentése, ehhez nyújt segítséget a KTI szeptemberi közúti közlekedési környezetvédelmi akciója – emelte ki a tárca.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb