Mindenmás

Újabb részletek: önkezével vethetett véget életének a család Szegeden

Három holttestet találtak egy szegedi lakásban, a Makkoserdő soron – írtuk meg korábban. Meg nem erősített információink szerint a háromtagú család – egy idős házaspár és negyven év körüli lányuk -, önkezével vethetett véget életének.

ÁLTALÁNOS KÖZIGAZGATÁSI RENDTARTÁS SZABÁLYAI SZERINTI ELJÁRÁSBAN VIZSGÁLJÁK AZ ESETET

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság mint korábban tájékoztatta szerkesztőségünket “2024. szeptember 18-án a járőrök lakossági bejelentésre jelentek meg a Makkoserdő soron, ahol egy lakásban három holttestet találtak. A Szegedi Rendőrkapitányság az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerinti eljárásban, szakértők bevonásával vizsgálja a halálesetek körülményeit.”

ÖNKEZÜKKEL VETHETTEK VÉGET ÉLETÜKNEK

Az ügyben további részletek láttak napvilágot, meg nem erősített információink szerint a lakásban egy idős házaspár és negyven év körüli lányuk holttestét találták meg, akik önkezükkel vethettek véget életüknek. Úgy tudjuk, idegenkezűség nem merült fel, azonban haláluk oka biztosan az orvosszakértői vizsgálatot követően állapítható meg.

Ha úgy érzed, lelki segítségre szorulsz, vagy van olyan ismerősöd, aki veszélyben van, azonnal kérj segítséget! Hidd el, mindig van megoldás, mindig van, aki meghallgat:

Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége
116-123
Kék Vonal gyermekkrízis alapítvány
116-111
Csak vezetékes vonalról hívható:
DélUtán középkorú és idős emberek lelkisegély szolgálata
+36-80-200 866
Akik interneten segítenek:
www.sos505.hu és www.chat.kek-vonal.hu
E-mail címek, ahová írásban fordulhatsz:
[email protected]
[email protected]

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb