Szegedi Arcok

Isten éltesse Fekete Gizit, és Ilia Mihályt! Két kiemelkedő szegedi egyéniséget ünnepeltek ma a városházán

“Két kiemelkedő szegedi egyéniséget ünnepeltünk ma a városházán” – írta Botka László csütörtökön a közösségi oldalára. Városunk első emberen nem mást köszöntött születésnapján, mint

  • a 75 éves Fekete Gizi, Jászai Mari-, Pro Urbe- és Szeged Kultúrájáért díjas színművésznőt, aki generációk számára hozta közel a színház varázsát,
  • valamint a 90 éves Ilia Mihály, Széchényi-díjas irodalomtörténészt, Szeged város díszpolgárát.

A polgármester kiemelte, hogy mindketten Szeged város aranyplakettjét kapták meg munkásságukért, amely városunk hírnevét is gazdagította. “Büszkék lehetünk, hogy ilyen nagyformátumú személyiségek élnek városunkban” – hangsúlyozta.

KÖTETET ADNAK KI ILIA MIHÁLY TISZTELETÉRE

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara ünnepséget is tart Ilia Mihály, a szegedi bölcsészkar és a hazai irodalmi élet meghatározó alakja tiszteletére. A esemény 18:00-kor kezdődik a Radnóti Café-ban, ahol bemutatják a tanár születésnapjára készült kötetet, amelyet Sagmeister Laura festőművész képei díszítenek, és ahova neves írók, költők küldték el szövegeiket, Balázs Attilától Zalán Tiborig.

Isten éltesse Fekete Gizit, és Ilia Mihályt!

Fotók: Botka László FB.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb