Mindenmás

Emlékszel még, hogy néhány hete még harmincvalahány fokban chilleltünk a Laposon? True októberi vasárnapra készülhetünk Szegeden, a következő hét hónapban pörögni fog a fűtés

Vasárnap elszórtan számíthatunk szitálásra, esőre, az ország keleti, északkeleti felén pedig többfelé alakulhat ki kisebb eső, zápor, akár egy-egy zivatar. Emellett napközben egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet, és kisüt a nap rövidebb-hosszabb időszakokra. Főként a Dunántúlon élénk, néhol erős lehet a nyugati, északnyugati szél. Helyenként párás, ködös lesz a reggel. A legmagasabb hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul Szegeden.

Szeged365 időjárás-jelentést a Szabó Klímatechnika támogatja.

MÁSNAP MÁR KÖDFOLTOKAZ ÉS CSÚNYA PÁRÁS IDŐRE SZÁMÍTHATUNK, SZÉLLEL

Hétfőn több helyen indul párásan, ködösen, néhol sűrű ködfoltokkal, ködszitálással a nap. Napközben az ország nagy részén viszont már sok napsütésre számíthatunk, kisebb eső, zápor legfeljebb elszórtan északkeleten fordulhat elő. A déli-délnyugati szél többfelé élénk lesz. Délutánra 16 és 22 fok közé melegszik a levegő.

Nem mellesleg szombat este még egy égi csodára is figyelmesek lehetünk napnyugta után: fel a fejjel Szeged népe, ilyen nincs minden nap!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb