KözéletSmart Szeged

Teljesen megújul a Búvár-tó és környéke: mutatjuk, milyen tervek készülnek

Elkészültek a Szeged Plaza melletti Búvár-tó tanulmánytervei. A tervek szerint teljesen megújul a tó és környéke, mely során kikotorják a tó medrét, kitisztítják a nádast, így sokkal szebb kilátásban gyönyörködhetnek majd a környékbeliek és az arra látogatók.

A tó eredetileg természetes képződmény lehetett, de a szegedi nagy árvíz után megkezdték az állóvíz nagyszabású átszervezését, így mára már teljesen mesterséges tóként ismerjük.

TELJESEN MEGÚJUL A KÖRNYÉK

Mint Ménesi Imre önkormányzati képviselő a Rádió 88-nak elmondta, most újabb beavatkozásokra készülnek, ugyanis a tervek mentén első lépésként kikotorják a tó medrét, majd a nádas rendezése következik. A munkálatok után a Szatymazi utca felől is belátható lesz a víz, de nem csak ez változik: az elképzelések szerint a tó környéke is teljesen megújul, így hamarosan üdébb környezetben leshetjük majd meg a kacsákat.

A képviselő hozzátette, a nagyjából 2 milliárd forintos beruházás várhatóan 2026-ban kezdődhet el.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb