Mindenmás

Tiszaszigeten is kiemelten fontos az idősek, tehát a régebb óta fiatalok közössége! Köszönjük a helyszínről a fotókat! (fotók)

A Tiszaszigeti Faluház adott otthont egy különleges rendezvénynek, amelyen a helyi nyugdíjasok találkoztak, hogy együtt ünnepeljenek és kikapcsolódjanak. Az esemény hangulatáról és részleteiről beszámolt a település polgármestere, Ferenczi Ferenc is, aki exkluzív interjúban osztotta meg gondolatait a közösség életéről. Ma, október 1-e az Idősek Világnapja, éppen ezért sok Szeged melletti településen is egész hónapban rendezvényeket, közösségi programokat szerveznek. Tiszaszigeten is Szeged környéki nyugdíjas klubok érezték jól magukat.

Szeptember 28-án Tiszaszigeten különleges ünnepséget rendeztek a helyi nyugdíjasok számára. Az esemény helyszíne a Faluház volt, ahol egy meghitt és vidám hangulatú találkozóra gyűlt össze a közösség, hogy együtt ünnepeljék az időseket. Az esemény célja nem csupán a kikapcsolódás volt, hanem az is, hogy kifejezzék hálájukat azoknak, akik évtizedeken át hozzájárultak Tiszasziget életéhez. A rendezvényen részt vett a település polgármestere, Ferenczi Ferenc, aki a rendezvény előtt exkluzív interjút adott a Szeged365-nek, erről itt írtunk:

Az interjúban Ferenczi Ferenc kiemelte, mennyire fontos számára a közösség erősítése és az idősek támogatása. „Tiszaszigetnek mindig is az volt az ereje, hogy figyelmet fordít az itt élőkre. Legyenek fiatalok vagy idősek, számunkra mindenki értékes, és mindig keressük az alkalmat, hogy megköszönjük az időseknek mindazt, amit az évek során tettek a közösségért” – fogalmazott a polgármester. A szombati rendezvényen az idősek különféle programokkal, zenével és finom falatokkal töltötték az időt, és igazi családias hangulat alakult ki.

Az idősek generációja hatalmas értéket képvisel, hiszen ők azok, akiknek az életén, munkáján és szeretetén keresztül a jövő nemzedékei is építkezhetnek. Nem véletlen, hogy az UNESCO is külön kiemelte az idősek világnapjának fontosságát, hiszen ezzel is ráirányítják a figyelmet az idősödő társadalmakra és az idősek megbecsülésének szükségességére. Tiszasziget példamutató módon gondoskodott arról, hogy a helyi idősek ne csak egy rendezvényen, hanem egész évben érezzék a közösség figyelmét és törődését.

Ferenczi Ferenc polgármester a közösségi oldalán így köszönte meg a rendezvényt: “A Tiszaszigeti NEFELEJCS Nyugdíjasklub ismét kitett magért, hiszen aktív térségi kapcsolattartásuknak köszönhetően megtelt faluházunk nagyterme az idősek világnapja alkalmából meghirdetett rendezvény idejére. A helyi nyugdíjasok mellett Újszentivánról, Ferencszállásról, Marosleléről érkeztek a vendégcsoportok tagjai. Bár továbbra sincs „aranyból a kilincs”, azaz igen szerény anyagi lehetőségei vannak önkormányzatunknak, mégis azt gondolom a közös gondolkodásnak köszönhetően méltóképpen ünnepelhettük az idős korosztály tagjait. A támogatók ismét adakozók voltak pl. BO-MA, MINI ÁBC, COOP biztosították az asztalra kerülő üdítőt, „ropogtatni valót”, egy helyi támogató pedig pompás asztalidíszeket. A nyugdíjasklub fiatalos lelkesedését jól példázza a „péntek délutáni” rendtételen való nagyszámú „kétkezi” segítség. Persze nem szeretnék szó nélkül elmenni a faluház és az önkormányzat munkatársainak tevékenysége mellett sem, akik valóban lelkiismeretesen végezték az előkészítés rájuk bízott feladatait. Az ünnepi műsor során Kovács Andy művésznő elkápráztatta dalaival a közönséget, melynek bizonyítéka a többszöri „visszatapsolás” volt. A zenés est zárása előtt több mint száz tombolatárgyat sikerült kisorsolni, bizonyítva az érkezők üres kézzel nem jöttek, viszont a Fortuna kegyeltjei nyereményekkel felpakolva távozhattak.” Néhány fotó az eseményről, köszönjük, hogy elküldtétek:

Tiszaszigetre nem is olyan rég azért is kikukucskáltunk, mert fülünkbe jutott, hogy a nem is olyan rég alakult Tűzoltó Egyesület laktanyája megújult. Kiss Balázs Imre kollégánk az egyesület járművébe is beült, és ott beszélgetett az egyesület megalakulásáról, valamint arról, hogyan sikerült felújítani a laktanyát. Olvasd el a cikket, és nézd meg a videót is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb