Mindenmás

Körülbelül amíg a Pick Szeged kikapott egy góllal, addig Aalborgban megcsináltak egy utat! Eközben Szegeden…

“Mutatom! Első kép, Aalborg, szerda, 8:21. Második kép, Aalborg, szerda, 13:48. Útépítés, igaz, csak 200 méter. De nem egy hét, nem 1 hónap, nem fél év. Ennyi idő kell itt…” – jelezte a közösségi oldalán Süli Róbert, a PICK Szeged sajtófőnöke, hogy bizony vannak olyan helyek a nagyvilágban, ahol ha munka van, ott dolgoznak is rendesen.

Az általa közölt fotókon is jól látszódik, hogy az igencsak megviselt útszakasznak estek neki a munkások még reggel…

…majd pár órával később már így nézett ki a helyszín:

SZEGEDEN MÁR KÉT HÓNAPJA ÉKTELENKEDNEK GÖDRÖK

Gyakorlatilag órák alatt megvoltak a munkálatokkal! Mindeközben éppen ma reggel kaptunk egy olvasói beszámolót, mely szerint hetek óta éktelenkednek lyukak például a Búzavirág utcában Szegeden, ahol éppen dolgoznak. Péter olvasónk beszámolója szerint az alábbi képen mutatott gödörtől 30 méterre is éktelenkedik egy, immáron két hónapja:

Azt is írta, hogy tegnap voltak kint a munkások egy markológéppel, “egy emberrel kapirgáltak egy kicsit, aztán ebédkor gyorsan elhúztak” – emelte ki. Nos, valljuk be: vannak kézzel fogható különbségek.

A szegedi kézisek egyébként szerdán vendégeskedtek az Aalborg otthonában, sajnos az utolsó pillanatban dőlt el: egy góllal alul maradtunk.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb