Közélet

Verekedés tört ki Orbán Viktor beszédének a helyszínén, a biztonságiak elfogtak egy férfit, aki megpróbált odafutni a miniszterelnökhöz

Orbán Viktor a budapesti Millenáris szabadtéri színpadához hívta a megemlékezőket, itt tartotta meg az 1956-os ünnepi beszédét. Mint kiderült, nem múlt el zavartalanul az ünnepség, ugyanis verekedés tört ki a helyszínen.

Verekedés tört ki Orbán Viktor beszédének helyszínén, miután momentumosok bejutottak egy molinóval a Millenáris Parkba. Ezt az Index kérdésére a szervezők is megerősítették. Egy másik incidens is történt, ugyanis Orbán Viktor végül biztonsági őrök kíséretében hagyta el a helyszínt, miután egy férfi megpróbált odafutni hozzá. A biztonságiak elfogták, majd kisebb dulakodás után elvezették. Azt egyelőre nem tudni, mi volt a férfi szándéka.

FRISSÍTVE: TAPÉTAVÁGÓ VOLT A FÉRFINÁL

A rendőrség is megszólalt az ügyben, kiemelték, hogy: “a nemzeti ünnep alkalmából a Budapest, II. kerület, Millenárison tartott állami megemlékezést próbálta megzavarni egy férfi 2024. október 23-án 11 óra 45 perc körül. A férfit, akinél egy tapétavágó kés is volt, kivezették a rendezvény helyszínéről, majd előállították a II. Kerületi Rendőrkapitányságra, és rendzavarás szabálysértés miatt indítanak vele szemben eljárást. A rendezvényen történt verekedésről a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak nincs tudomása.”

A miniszterelnök teljes beszédét itt tudod elolvasni:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb